Takács Szabolcs: A zsidóság teljes biztonságban élhet Magyarországon

2019. Február 06. / 12:22


Takács Szabolcs: A zsidóság teljes biztonságban élhet Magyarországon

A jelenlegi kormány az egyetlen hiteles politikai erő ma Magyarországon, amely kiáll a zsidó közösségek védelmében és fellép az antiszemitizmus ellen – jelentette ki Takács Szabolcs Pozsonyban, az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet konferenciáján.


A Miniszterelnökség államtitkára hangsúlyozta: bár Közép-Európában is előfordulnak még – főként szóbeli – incidensek, ezek eltörpülnek az egyre növekvő számú nyugat-európai zsidóellenes atrocitások mellett, amelyek elválaszthatatlanok az iszlám hátterű migrációtól.

Takács Szabolcs kiemelte: már 2015-ben, a Nemzetközi Holokauszt Emlékezet Szövetség elnökeként is tapasztalta a zsidóellenesség fundamentalista bevándorlók miatti növekedését, amelyet gyakran a radikális baloldali politikai erők cinkossága bátorít Európában. Az államtitkár beszédében Benjamin Netanjahu izraeli miniszterelnököt idézte, aki európai látogatása során úgy fogalmazott: „Vannak még antiszemita mozgalmak. Ezek egy része hagyományos antiszemitizmus, egy részük azonban az anarchista, baloldali antiszemitizmus új elegye, amely kéz a kézben jár a radikális iszlámmal.”

Sajnos Magyarország sem tekinthető kivételnek a bevándorláspárti baloldal és az antiszemita politikai szereplők közötti szövetségek új trendje alól – fogalmazott Takács. Hozzátette: a migrációt támogató magyarországi balliberális ellenzék a közelmúltban összefogott azzal a párttal, amely tele van antiszemita, náci gondolatokkal és szereplőkkel és amelynek elnöke a Parlament zsidó tagjainak listázását követelte, és amelynek egy másik vezetője a közelmúltban egy zsidó nő orrának betörésével büszkélkedett.

A magyar kormány ezzel szemben kiemelten védendő értéknek tekinti a zsidók és a keresztények békés együttélését Magyarországon, zéró toleranciát hirdetett az antiszemitizmus ellen, bevezette a Holokauszt emléknapot és számos törvényt alkotott, hogy fellépjen a zsidógyűlölet minden formája ellen – sorolta a politikus.

Takács Szabolcs emlékeztetett: az uniós állam- és kormányfők tavaly december 21-én elfogadott nyilatkozata a magyar miniszterelnök kezdeményezésére kifejezetten a zsidó közösségek és intézmények védelmére szólít fel, a magyar kormány pedig évi több mint 500 millió forinttal támogatja az európai antiszemitizmus monitorozására létrehozott Tett és Védelem Ligát.

A zsidóság teljes biztonságban élhet Magyarországon és mindig számíthat a kormány támogatására és védelmére – zárta felszólalását az államtitkár (Kormany.hu)

mazsihisz icon
Szeretnél értesülni új hírekről? Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy mindig friss híreket kapjon!

Ezek is érdekelhetnek