NÜB: A vészkorszakot túlélők nevében követeljük a Horthy-szobor eltávolítását

2022. Augusztus 31. / 20:13


NÜB: A vészkorszakot túlélők nevében követeljük a Horthy-szobor eltávolítását

A Nácizmus Üldözötteinek Országos Egyesülete (NÜB) a koncentrációs tábort, gettót, munkaszolgálatot túlélők nevében tiltakozik Horthy Miklós szobrának parlamenti elhelyezése miatt, és azt követeli a magyar állam vezetőitől, hogy lépjenek fel a szobor eltávolítása érdekében, mert az nemcsak sérti, de valósággal szembeköpi a Horthy-rendszer áldozatait, az Országház épületét pedig megbecsteleníti.

Az alábbiakban dr. Schiffer Jánosnak, a NÜB elnökének honlapunkhoz eljuttatott közleményét adjuk közre. 

„A NÜB mélységes felháborodással és csalódottsággal értesült róla, hogy 2022-ben a Parlamentben az Országgyűlés egyik hivatalos irodájában elhelyezhették a háborús bűnösnek tekinthető Horthy Miklós szobrát.

Egyesületünk meggyőződése szerint a nevezettnek nem lehet szobra az Országházban, még akkor sem, ha azt egy alelnöki irodában helyezték el, a Parlament ugyanis nem a szélsőjobboldali képviselők magánterülete, hanem a nemzet szimbolikus épülete.

A Horthy Miklós nevével jelzett politikai rendszer üldözöttjei ma is köztünk élnek, és ezeknek az idős embereknek a szembeköpésével ér fel az egykori kormányzó szobrának parlamenti jelenléte. Nem is beszélve azokról a magyar családokról, amelyeknek felmenői a Don-kanyarba vezényelt magyar hadseregben szolgálva vesztették el életüket. Emiatt a NÜB nem „zsidó belügynek” tekinti a szobor elleni tiltakozást, hiszen a kormányzó nemcsak mintegy 600 ezer magyar zsidó haláltáborokba való hurcolását nézte tétlenül, de a Donnál odaveszett mintegy 100 ezer magyar katona is az értelmetlen és átgondolatlan katonapolitikájának áldozata volt.

Egyesületünk felszólítja a magyar állami vezetőket, köztük a köztársasági elnököt, a miniszterelnököt és az Országgyűlés elnökét, hogy tegyenek meg mindent a Horthy-szobor eltávolítása érdekében. 

Ha ezt nem teszik meg, ez nyílt beismerése lesz annak, hogy valójában egyetértenek a szobor parlamenti jelenlétével annak ellenére, hogy az megbecsteleníti azt az épületet, ahol a magyar Szent Koronát elhelyezték. Ha nem cselekednek, akkor ez alátámasztja azt a gyanút is, hogy a miniszterelnöknek a fajok keveredését ellenző tusványosi beszéde nem véletlen elszólás volt, hanem tudatos kifejezésválasztás – elvégre éppen a Horthy-rendszer volt az, amelyben törvényeket hoztak a zsidók és nem zsidók házassága, azaz a kultúrák keveredése ellen."

(Címlapkép: Horthy Miklós Adolf Hitler társaságában Berlinben)

mazsihisz icon
Szeretnél értesülni új hírekről? Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy mindig friss híreket kapjon!

Ezek is érdekelhetnek