„Legyünk együtt, ismerjük meg egymást!”

2019. Március 11. / 14:48


„Legyünk együtt, ismerjük meg egymást!”

Szerző: Kácsor Zsolt

A Mazsihisz vezetése és rabbijai rendszeresen részt vesznek a Tihanyi Bencés  Apátságban évente megrendezett vallásközi konferencián. Az idei tanácskozás témája már összeállt, erről beszélgettünk Réthelyi Miklós professzorral, az UNESCO Magyar Nemzeti Bizottsága elnökével, az Emberi Erőforrások Minisztériuma egykori vezetőjével.


Az UNESCO az ENSZ egyik szakosított szervezete, amely intellektuális és etikai műhelyként, referenciaközpontként, nemzetközi etikai normák kidolgozójaként és konszenzusteremtő fórumként kíván működni. Fő feladatai az oktatás, kultúra, tudomány és kommunikáció etikai aspektusainak vizsgálata, a pluralizmus erősítése, a kisebbségek jogainak elismertetése, vagy a regionális együttműködés erősítése. Az UNESCO Magyar Nemzeti Bizottságát Réthelyi Miklós, a második Orbán-kormány volt minisztere vezeti, aki keresztény hívő emberként fontosnak tartja a különböző egyházak és felekezetek közötti párbeszédet. Egyik kezdeményezője volt a Tihanyi Bencés Apátságban először 2014-ben megrendezett vallásközi konferenciának, amely azóta is minden nyáron összeül. Az idei tanácskozásra is meghívást kap a Mazsihisz, amelynek vezetése és rabbijai az első tihanyi konferencián is ott voltak, hiszen az a magyarországi zsidó és keresztény közösségek együttéléséről szólt „Közös jövőnk – Közös felelősségünk” címmel.

Az első tihanyi tanácskozásnak köszönhetően kialakultak-e személyes, barátai kapcsolatai a zsidó vallás képviselőivel?

Igen, a hivatalos szervezeti együttműködésen túl nagy örömömre szorosabb kapcsolatba kerültem többekkel. Tihanyban Korzenszky Richárd bencés perjel vendégszeretetét élvezve 2014-ben gyűltünk össze először, s hozzá kell tennem, hogy az első konferencia Izraeli akkori magyar nagykövetének, Ilan Mórnak az ötlete volt. A német megszállás hetvenedik évfordulója alkalmából arról beszéltünk, hogy a tragikus megszállásról a magyar UNESCO-nak is meg kellene emlékeznie, s ekkor említette meg a nagykövet úr, hogy rendezhetnénk egy konferenciát a magyarországi zsidó és keresztény közösségek együttéléséről, hiszen ezzel a témával a második vatikáni zsinat is foglalkozott. Konzultáltunk Heisler Andrással, a Mazsihisz elnökével, s meghívtuk a rabbikat is, hogy legyünk együtt, ismerjük meg egymást. Ami olyannyira sikerült, hogy az egyik katolikus teológiatanár meg is jegyezte: életében nem került olyan helyzetbe, hogy ennyi rabbi lett volna körülötte. Abban, hogy az első tihanyi konferencia jó hangulatban lezajlott, személyesen nagy szerepe volt a Mazsihisz elnökének, András ugyanis igen jól kezelt egy nagyon feszült helyzetet.

Mi történt?

Elkövettünk a szervezés során egy figyelmetlenséget: a tanácskozás első napja pontosan a német megszállás hetvenedik évfordulójával esett egybe, ami finoman szólva sem volt túl elegáns. Természetesen nem volt benne semmi szándékosság. Az egyeztetéseken a különböző állami és egyházi ünnepeket vettük figyelembe, hogy mindenki el tudjon jönni, és a megszállás napjával nem számoltunk. Emiatt az első nap feszültségek alakultak ki, mi meg ott álltunk tanácstalanul, féltünk, hogy a figyelmetlenségünk miatt összeomlik az egész. De a tanácskozás második napján megjött András, és olyan jól föloldotta a feszültséget, hogy meg voltunk mentve.  Az első konferencia után igen jó kapcsolataim alakultak ki a zsidó közösséggel, azóta is kapok meghívásokat zsidó vallási eseményekre, például az újév megünneplésére, amire el is szoktam menni.Vagy megemlíthetem azt az együttműködést a Páva utcai Holokauszt Emlékközponttal, amelynek keretében bemutatták az „Egy magyar demokrata – Szentágothai János politikai hitvallása” című könyvemet, amelynek anyagát én válogattam össze és én láttam el jegyzetekkel. A tihanyi tanácskozást azóta még több is követte, ezekben a hetekben készítjük elő az ötödiket.

Idén mi lesz a központi téma?

A felelősséget járjuk körül több témában. Így szóba kerül majd a felelősség kérdése a széles nagypolitikában, az egyéni felelősség és a hívő ember által hitt transzcendencia összefüggései. Mivel igyekszünk a fiatalokat is megszólítani, külön blokkban foglalkozunk majd az elektronikus és digitális kütyükkel, amelyek sok fiatalt függővé tesznek, olyannyira, hogy egyes kutatási eredmények szerint a fiúk és a lányok között éles szakadék alakulhat ki: az előbbiek ugyanis inkább a kütyükkel foglalkoznak, míg a lányok többet törődnek az önfejlesztéssel. Soltész Miklóssal, a Miniszterelnökség államtitkárával dolgozunk együtt a szervezésben, az időpont is megvan már: június 12-13.

mazsihisz icon
Szeretnél értesülni új hírekről? Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy mindig friss híreket kapjon!

Ezek is érdekelhetnek