Hajós Alfréd síremléke eredeti állapotában újul meg

2019. Július 26. / 14:13


Hajós Alfréd síremléke eredeti állapotában újul meg

Eredeti állapotába állítja vissza Hajós Alfréd, az első magyar olimpiai bajnok síremlékét a Nemzeti Örökség Intézete (NÖRI). A felújított sírt a hétfőn Budapesten kezdődő Maccabi Európa Játékok apropóján július 30. (szerdán) délelőtt 11 órakor adják át a Kozma utcai zsidó temetőben.


„Még folynak a munkálatok, amelyek során kövenként kellett lebontani, majd korabeli fényképek alapján, az eredeti állapotában újjáépíteni a nagy családi kriptát. A sírbolt életveszélyes állapotban volt, rövid időn belül összedőlt volna, a beton tíz fokot elhajlott” – mondta Radnainé Fogarasi Katalin, a NÖRI főigazgatója az M1 csatornán.

Mint kifejtette, a kripta a Kozma utcai régi temető úgynevezett falsírja volt, amelyet később bővítettek, miközben a kripta körüli részt megbontották, a kerítést eltávolították. Hozzátette: ezzel megbomlott a kripta statikai egyensúlya. A főigazgató kitért arra, hogy a családi kriptában kilencen nyugszanak.

Hajós Alfréd 1896-ban Athénban, az első újkori olimpiai játékokon nyerte Magyarország első aranyérmét 100 méteres gyorsúszásban. Az 1955-ben elhunyt Hajós Alfréd polihisztor volt: válogatott labdarúgóként, építészmérnökként, újságíróként is tevékenykedett, ő tervezte a debreceni Aranybika Szállót és a margitszigeti Nemzeti Sportuszodát is.

mazsihisz icon
Szeretnél értesülni új hírekről? Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy mindig friss híreket kapjon!

Ezek is érdekelhetnek