Ferenc pápa a WJC-hez: Közös feladatunk világ testvériesebbé tétele

2022. November 22. / 14:24


Ferenc pápa a WJC-hez: Közös feladatunk világ testvériesebbé tétele

– Zsidókként és keresztényekként mindent meg kell tennünk, ami emberileg csak lehetséges, hogy véget érjen a háború, s hogy a béke ösvényén járjunk – olvasható abban a levélben, amelyet Ferenc pápa írt a jelenleg Vatikánvárosban ülésező Zsidó Világkongresszus (World Jewish Congress – WJC) résztvevőihez. Mint beszámoltunk róla: a tanácskozáson Magyarország képviseletében jelen van Heisler András, a Mazsihisz elnöke is.

Ferenc pápa a Zsidó Világkongresszus résztvevőinek címzett levelében így fogalmaz: az önök mostani látogatása a minket összekötő és erősítő baráti kötelékekről tesz tanúbizonyságot, hiszen a II. Vatikáni Zsinat óta a Zsidó Világkongresszus párbeszédben áll a vatikáni Zsidókkal való Vallási Kapcsolatok Bizottságával.

Hozzátette: „mi, zsidók és katolikusok, felbecsülhetetlen értékű lelki kincsekben osztozunk, hiszünk az ég és a föld Teremtőjében, aki nemcsak az emberiséget teremtette, hanem minden embert a maga képére és hasonlatosságára formál”. 

– Hasonlóan vélekedünk a végső dolgokról is, hiszen meggyőződésünk, hogy az élet útja nem a semmi felé halad, hanem a rólunk gondoskodó Magasságossal való találkozás felé, aki megígérte nekünk a béke örök birodalmát – fogalmazott a pápa. 

Mint írta: a világunkat erőszak, elnyomás és kizsákmányolás jellemzi, de  mégsem ezek mondják ki a végső szót, hiszen az Örökkévalónak  az üdvösségről való ígérete olyan új világról szól, ahol béke és öröm lakozik. 

A pápa hozzáfűzte: habár a zsidóság és a kereszténységben eltérő nézeteket vall arról, hogy ez az üdvösség miképpen fog beteljesedni, abban közösen osztozunk, hogy az ígéret megvalósul.  

A katolikus egyházfő közölte: a zsidó és a keresztény egyház közös feladata a világ testvériesebbé tétele, az egyenlőtlenség elleni küzdelem, az igazságosság előmozdítása annak érdekében, hogy a béke ne túlvilági ígéret legyen, hanem meglévő valóság a jelen világban. 

– Milyen sok, az Isten saját képére és hasonlatosságára teremtett ember van, aki megsérti az emberi méltóságot, és igazságtalanságok elkövetésével a háborúk és erőszak mocsarába süllyeszti a világot! De az Isten, aki rendet és harmóniát teremtett, arra ösztönöz minket, hogy segítsünk kilábalni az igazságtalanságok mocsarából – írta Ferenc pápa.

Az egyházfő szerint az igazság visszaállítása és megteremtése közös kezdeményezéseket, bátorságot, együttműködést és kreativitást igényel, továbbá hitet, amely abból fakad, hogy bízunk az Istenben, és hagyjuk, hogy az Isten vezéreljen minket, nem pedig a puszta földi érdekek. 

– A Szentírás arra emlékeztet minket – fogalmazott –, hogy szinte semmit nem érhetünk el az Isten ereje és sugalmazása nélkül. A világ jobbá tételére irányuló politikai, kulturális és társadalmi kezdeményezéseink – amit ti tikkun olamnak hívtok – nem lesznek sikeresek imáink és a többi teremtmények felé megnyilvánuló testvéri nyitottság nélkül.

 Ferenc pápa végezetül szólt az Ukrajnában dúló háborúról is. Mint írta: egy háború mindig és mindenkor egy-egy újabb vereség az egész emberiség számára. 

– Hadd utaljak a mostani ukrajnai konfliktusra, erre a nagy és szentségtörő háborúra, amely zsidókat, keresztényeket egyaránt fenyeget, és megfosztja őket szeretteiktől, otthonuktól, vagyonuktól és életüktől. A béke alapjait csak az egymáshoz való közeledés komoly szándékával és testvéri párbeszéd folytatásásával lehetséges megteremteni. Zsidókként és keresztényekként mindent meg kell tennünk, ami emberileg csak lehetséges, hogy véget érjen a háború, s hogy a béke ösvényén járjunk. 

Ferenc pápa levele így zárul: „Kedves barátaim, szívből köszönöm a látogatásotokat, kívánom, hogy áldja meg a Magasságos a jó cselekedeteiteket, és ő vezessen minket közösen a béke útján. Shalom!”.

(Címlapkép: a római nagy zsinagóga. Fotó: WJC/Facebook)

mazsihisz icon
Szeretnél értesülni új hírekről? Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy mindig friss híreket kapjon!

Ezek is érdekelhetnek