Falfestmény őrzi majd a mártírhalált halt költő Szenes Hanna emlékét

2024. Július 18. / 20:10


Falfestmény őrzi majd a mártírhalált halt költő Szenes Hanna emlékét

Szenes Hanna asszimilálódott zsidó családban született Budapesten 1921. július 17-én Szenes Anikó néven, édesapja Szenes Béla újságíró, színpadi szerző, műfordító volt. Anikó a Baár-Madas református leánygimnáziumban tanult, s már ekkor írt verseket.

Szenes Hanna (1921–1944) zsidó származású magyar költőt az akkori angol hadsereg arra képezte ki, hogy ejtőernyővel Jugoszláviába ledobva megkísérelje megakadályozni a magyar zsidók akkor már küszöbön álló deportálását. Szenest a magyar határnál letartóztatták és megkínozták, de ő nem árulta el küldetése részleteit. Golyó általi halálra ítélték, és az ítéletet végre is hajtották.

Új, ezúttal történelmi témájú akcióval jelentkezik a Színes Város Csoport. A holokauszt 80. évfordulójára szervezett megemlékezéssorozat keretében a Magyarországi Zsidó Örökség Közalapítvány (MAZSÖK) és a II. kerületi önkormányzat támogatásával Szenes Hanna, a mártírhalált halt költő és ejtőernyős előtt tisztelegnek a tűzfalfestmény megalkotásával, Szenes Hanna születésnapjához, július 17-éhez igazítva. Szenes Hanna története mitikus, amely beágyazódik Izrael és a zsidó nép históriájába. Élete, munkássága s halálának körülményei idehaza eddig nem kaptak túl nagy nyilvánosságot – a projekt legfőbb célja, hogy alakját, örökségét minél szélesebb körben megismerjék.

„Minden megmozdulás, amely a holokauszt 80 éves évfordulójához kapcsolható, az emlékezés fontosságára hívja fel a figyelmet. Beszéljünk akár koncertről, könyvről vagy más művészeti alkotásról, mindegyik a maga nemében egyedülálló. Mindezzel együtt ez a projekt különösen fontos azért is, mert nem akar tolakodó lenni, felkelti az érdeklődést, és elgondolkodtathatja azokat, akik élőben is látni fogják majd” – mondta el Szabó György, a MAZSÖK elnöke.

Sok szempontból fontos számunkra a Szenes Hannáról szóló művészeti projekt – tudatta Őrsi Gergely, a kerület polgármestere –, hiszen szemben található a Frankel Leó úti zsinagóga, ahova Szenes Hanna járt, és Budapesten a leginkább kerületünkhöz kötődtek méltatlanul rövid életének mozzanatai, ezért is tudtunk azonnal azonosulni az ötlettel, és mellé állni.

A projektet kezdeményező Színes Város Csoport felhívására zártkörű pályázatot írtak ki, a pályázatok közül Thamó Emese látványtervét ítélték a legjobbnak, melynek megvalósításáért egy négyfős alkotói csapat lesz a felelős. A festmény Budapesten, a II. kerületben a Frankel Leó út 78-as számú társasház tűzfalán lesz majd látható. A tűzfalat először hőszigetelik, a leleplezésre pedig várhatóan szeptember első felében kerül sor.

mazsihisz icon
Szeretnél értesülni új hírekről? Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy mindig friss híreket kapjon!

Ezek is érdekelhetnek