Amatőr nácik a Jeruzsálem parkban

2019. Május 27. / 14:39


Amatőr nácik a Jeruzsálem parkban

Szerző: Kácsor Zsolt

Az új budapesti Jeruzsálem park elnevezése kihívta maga ellen a nácik haragját: legalábbis egy fotó tanúsága szerint, amelyen a város nevét a náci birodalom vezérének nevére cserélték. Szerencsére csak amatőr képszerkesztés történhetett.


Kering az interneten egy fotó, amelyen a Jeruzsálem park névtáblája látható. Mi a Facebookon láttuk a képet, amelynek eredeti forrását nem linkeljük be, honlapunkon ugyanis nem kívánunk náci tartalmú oldalakra hivatkozni. Erről a képről van szó:

hiter-adolf-park-budapest.jpg

Viszont alant közlünk egy másik fotót is, amelyet ma kora délután készítettünk a Jeruzsálem parkban. Ezen az látszik, hogy Jeruzsálem nevét nem festették le, s vélhetően matricát sem ragasztottak rá. 

IMG_20190527_133335.jpg

A náci birodalom vezérének (akit szintén nem szeretnénk megnevezni egyházunk honlapján) nevét számítógépes képszerkesztővel applikálhattták rá egy fotóra. Ezt többek között a kép beállítása támasztja alá: abból a szögből ugyanis, ahonnét az eredeti kép készült, a névtábla nem olyan pozícióban látszik, mint a valóságban.  

Mindenesetre ha Jeruzsálem nevét valóban átfestették volna (vagy átfestenék a jövőben), akkor megköszönjük az I. kerületi közterület-felügyelet és a helyi hatóságok minél gyorsabb intézkedését. 

mazsihisz icon
Szeretnél értesülni új hírekről? Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy mindig friss híreket kapjon!

Ezek is érdekelhetnek