Történelmi nap: az ENSZ ma 75 éve szavazta meg a későbbi Izrael létrejöttét

2022. November 29. / 11:21


Történelmi nap: az ENSZ ma 75 éve szavazta meg a későbbi Izrael létrejöttét

Az Egyesült Nemzetek Szervezetének (ENSZ) 1947. november 29-én lezajlott közgyűlése történelmi jelentőségű volt a rákövetkező évben kikiáltott Izrael állam megalakulása felé vezető úton. Ezen a napon fogadták el a híres 181. számú határozatot, amely a harminc éven át brit mandátum alatt álló Szentföldön lehetővé tette a Zsidó Állam létrejöttét.

Az Egyesült Nemzetek Szervezete 1947 nyarán állította fel azt a bizottságot, amelynek feladata a brit Palesztina felosztása volt. Ezt az tette lehetővé, hogy az Egyesült Királyság kormánya bejelentette: megszünteti az akkor már harminc éve tartó brit fennhatóságot a térségben. Az illetékes ENSZ-bizottság 1947 novemberére végzett az előkészítő munkával, így november 29-én lezajlott a szavazás: az ENSZ közgyűlése 33 igen és 13 nem szavattal, 10 tartózkodás mellett megszavazta a terület felosztását, megteremtve a független Izrael államának kikiáltását.

A Magyar Nemzet 1947. december 2-án megjelent számában mindössze egy címes hírben számolt be a közgyűlésről, a tudósítást az arab államok tiltakozására élezve ki. A lap ezt írta:

„Az Egyesült Nemzetek közgyűlése a Palesztina felosztására vonatkozó javaslatot 33 szavazattal 13 ellenében elfogadta. 11 nemzet képviselői tartózkodtak a szavazástól. Az arab államok kiküldöttei együttesen tiltakoztak a felosztás ellen. Kijelentették, hogy nem ismerik el a döntést és fenntartják maguknak a jogot, hogy belátásuk szerint cselekedjenek. Ezután az arab államok képviselői együttesen elhagyták a közgyűlés termét. A beiruti rádió imertette Irak miniszterelnökének következő nyilatkozatát: „Figyelmeztetjük az Egyesült Nemzeteket, hogy Palesztina felosztása háborút jelent". 

Zsidó körökben az UNO döntésének híre nagy örömet keltett. Tel Avivban a lakosság kivonult az utcára és énekelve, táncolva ünnepelte az eseményt. 

Az elfogadott terv szerint Palesztinát zsidó és arab államra osztják fel, Jeruzsálem nemzetközi terület marad. Az angolok kivonulása után azt UNO bizottsága veszi át Palesztina igazgatását. Ez a bizottság kormányzótanácsot állít fel és kiírja a nemzetgyűlési választásokat."

(A lap cikkét az Arcanum Digitális Tudománytárból idéztük.)

(Címlapkép: David Peterson – Pixabay)

mazsihisz icon
Szeretnél értesülni új hírekről? Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy mindig friss híreket kapjon!

Ezek is érdekelhetnek