A palesztinok strandra mentek Jaffába, az izraeli hadsereg segített

2020. Augusztus 10. / 18:04


A palesztinok strandra mentek Jaffába, az izraeli hadsereg segített

Helyi sajtóbeszámolók szerint több száz, Ciszjordániában élő palesztin család strandolt a jaffai tengerparton a hétvégén, méghozzá az izraeli hadsereg katonáinak közreműködésével, hiszen az illegális strandolók határsértőknek tekinthetők. A békeidőket idéző jelenetekről a sajtó azt írta, hogy az utaztatás egyik szervezője szerint az izralei katonák „látták, hogy ezek nem gránáttal, hanem strandlabdával érkező családok”.


Határt sértettek ugyan, de napozhattak és fürdőzhettek azok a palesztin családok, amelyek mintegy egy hete százával érkeznek a tengertől elzárt Ciszjordániából az izraeli tengerpartra  autóbuszokkal. A legtöbben a jaffai partra mennek, de sokan fürdőznek Herzlija, Haifa és Netanya térségében is. A hírek szerint az emberek fejenként 20-35 sékelt fizetnek az utazásért, amely egy, a határkerítésen vágott résen át vezet.

A Haaretz megszólaltatott egy 45 éves palesztin nőt, Sihamot, aki öt gyermekével ment fürdőzni. Siham azt nyilatkozta, hogy a gyerekei még sosem látták a tengert, és számukra ez volt most a világ legnagyobb attrakciója. Mint fogalmazott, a sós víz érintésénél és a homokban való játéknál csodálatosabb, ám olcsóbb szórakozást nem is nyújthatott volna a gyermekeinek.

A beszámolók szerint a tömeges hatásértésnek az izraeli hadsereg katonái is tanúi, de szemet hunynak fölötte. Az utaztatás egyik szervezője szerint az izralei katonák „látták, hogy ezek nem gránáttal, hanem strandlabdával érkező családok”.

(Címlapkép: arab asszonyok a tel-avivi tengerparton augusztus 4-én. Fotó: Miriam Alster/Flash90

Az IZRAELINFO és a HAARETZ cikke alapján

mazsihisz icon
Szeretnél értesülni új hírekről? Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy mindig friss híreket kapjon!

Ezek is érdekelhetnek

Zsidó világ
Csak semmi córesz! – elindult a Mazsihisz podcast
Közélet
A nácik ma 80 éve szállták meg Magyarországot