Új identitás felé: magyar művészek az izraeli képzőművészetben

Magyarországról az 1920-as évek elején érkeztek az első képzőművészek Erec-Izraelbe. Hatásuk érezhető az ország vizuális képének megteremtésében is, a közterületek művészetével a kollektív emlékezést hangsúlyozták, a karikatúrát és a grafikai tervezést is ösztönözték – írja Ungár Olga az Izraelinfo.com portálon megjelent, kulturális értelemben igen izgalmas értekezésében. 

– Magyarországról az 1920-as évek elején érkeztek az első képzőművészek Erec-Izraelbe. A következő évtizedekben alijzott társaikkal együtt különböző műfajokban alkottak: bibliai témákkal foglalkozó műveket, a nemzeti identitást szolgáló grafikai alkotásokat készítettek, egyetemes témákkal és a születő ország mindennapi életét érintő vázlatokkal foglalkoztak, a függetlenségért folytatott háború áldozatainak állítottak emlékműveket. Hatásuk érezhető az ország vizuális képének megteremtésében is, a közterületek művészetével a kollektív emlékezést hangsúlyozták, a karikatúrát és a grafikai tervezést is ösztönözték. 

Cikkemben négy évtizeddel foglalkozom, a magyarországi izraeli művészek alkotómunkájával az 1920-as évek végétől a hatvanas évek végéig; a száműzetés végét és az új korszak kezdetét hirdető, intenzív nemzeti ébredéssel és úttörő ideológiával jellemezhető időszakkal.

Ez a rövid értekezés nem vállalkozhat a jelzett időszakban működő valamennyi művész bemutatására, csak az érdeklődést szeretné felkelteni a gazdag és színes téma iránt – olvasható Ungár Olga: Új identitás felé: magyar anyanyelvű művészek az izraeli képzőművészetben címmel megjelent írásában. 

Mint emlékeztet rá: Erec-Izrael művészete a két világháború közti időszakban az 1906-ban alapított Bezalel művészeti iskola meghatározó befolyása alatt állt, stílusát a keleti művészet és a szecesszió ötvözete jellemezte. A Bezalel szellemében a keleti és nyugati hagyományok együtt jelentkeznek Slomo Jedidia alkotásaiban. Jedidia 1921-ben alijázott, Jeruzsálemben telepedett le, egy monogrammal és illusztrált kéziratokkal foglalkozó alkotóműhelyt létesített. Munkáiban érezhető a zsidó nép spirituális, nemzeti és művészi ébredését kifejező korszak ideológiája.

A szerző megemlíti az építész, festő, szobrász, grafikus Irsai Istvánt, aki  Budapesten született, művészi útját építészként kezdte. 1925 és 1929 között Erec-Izraelben élt, az orosz konstruktivizmus stílusában készítette a Hakumkum színház logóját, a színház díszleteit, programfüzeteit, plakátjait és a Hamahar című folyóirat címlapját is.

Irsai ismert az első modern héber betűtípus, a Haim tervezőjeként is. A betűtípust Haim Nahman Bialik költőről nevezte el. 

1929-ben visszatért Magyarországra, és sikerrel folytatta grafikusi pályafutását. A háború alatt az úgynevezett Kasztner-vonattal Bergen-Belsenbe került családjával együtt. 1945-ben másodszor alijázott. A reklámgrafika úttörője volt Magyarországon és Izraelben is.

Ungár Olga kitér Mordechai Levanon festőre is, aki Nagyvárad közelében született, 1921-ben alijázott, több éven keresztül galileai telepeken gazdálkodóként, később építőmunkásként dolgozott. Csak néhány hónapig tanult a Bezalelben, 1925 és 1927 között festészetet tanult Jichak Frenkel művész stúdiójában. 1929 végén a fiatal művészek Masad néven alapítottak csoportot, elutasították az idősebb generáció narratív megközelítését, a színérzékenységet helyezték előtérbe. Levanon is a Masad tagja volt. 

 A rabbi fia, Levanon a Bibliából ismerte a Szentföldet, Erec-Izraelben a lelki teret a konkrét fizikai térrel egyesítette. 1938-ban Jeruzsálembe költözött, 1963-ban pedig Cfatban megnyitott egy stúdiót, és ettől kezdve megosztotta az idejét a két város között. Kétszer tüntették ki a Dizengoff-díjjal. 

Cfat szorosan kapcsolódik a magyar nyelvterületről alijázott művészekhez. Többen is ebben a városban éltek és dolgoztak. Elbűvölte őket a város szelleme, ősi zsinagógái, keskeny utcái, színes piaca, gyönyörű kilátása és a magyarul beszélő művész-mikroközösség.

Az értekezés teljes terjedelmében az Izraelinfo.com portálon olvasható.

(Címlapkép: Mordechai Levanon, Jeruzsálem, 1950 körül – Fotó: egozigallery.com באדיבות מומחה האמנות יריב אגוזי)