Novák Katalin: Magyarország Izrael és a zsidó közösségek barátja

2022. Szeptember 21. / 08:01


Novák Katalin: Magyarország Izrael és a zsidó közösségek barátja

A Zsidó Világkongresszus elnökével, valamint több nemzetközi és amerikai zsidó szervezet vezetőjével is találkozott egyesült államokbeli hivatalos látogatásának első napján Novák Katalin magyar köztársasági elnök, aki helyi idő szerint kedden reggel részt vett az ENSZ Közgyűlése 77. ülésszak magas szintű politikai hetének megnyitóján.

 A magyarországi zsidóság helyzete is szóba került a Zsidó Világkongresszus elnökével a szervezet New York-i székhelyén tartott megbeszélésen. Ronald S. Lauder magyarul köszöntötte az államfőt, majd zárt ajtók mögött tárgyaltak

 Novák Katalin találkozott több nemzetközi és amerikai zsidó szervezet vezetőjével is, többek mellett William Daroff-fal, az Amerikai Zsidó Szervezetek Elnöki Konferenciájának vezérigazgatójával, Eric Greenberg-gel, a Simon Wiesenthal Központ ENSZ-kapcsolatokért felelős igazgatójával, valamint a Zsidó Világkongresszus további vezetőivel. A megbeszélésen Takács Szabolcs washingtoni magyar nagykövet köszöntötte a résztvevőket.

 Novák Katalin megbeszéléseinek tapasztalatát a közösségi médiában megjelent üzenetében úgy foglalta össze, hogy „Magyarország Izrael és a zsidó közösségek igaz barátja – ez volt az egységes üzenete a mai találkozóimnak Zsidó szervezetek vezetőivel". 

Az ENSZ Közgyűlése 77. ülésszakának megnyitása alkalmából kiadott üzenetében az államfő a béke fontosságát emelte ki. „A magyar delegáció vezetőjeként azon leszek, hogy közelebb kerüljünk a békéhez, ez nemcsak magyar érdek, ez minden ember érdeke" – fogalmazott.    

(MTI)

(Címlapkép: a magyar államfő a Zsidó Világkongresszus elnökével. Fotó: Novák Katalin/Facebook)

mazsihisz icon
Szeretnél értesülni új hírekről? Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy mindig friss híreket kapjon!

Ezek is érdekelhetnek