Nehéz sorsú gyerekeken segít az OR-ZSE nógrádmegyeri hallgatója

2021. November 23. / 11:08


Nehéz sorsú gyerekeken segít az OR-ZSE nógrádmegyeri hallgatója

A Nógrádmegyeren élő Botos Viktor az Országos Rabbiképző – Zsidó Egyetem (OR-ZSE) harmadéves hallgatója, aki tanulmányai mellett sok időt szán arra, hogy a halmozottan hátrányos helyzetű fiatalokkal foglalkozzon. Szerinte ugyanis a nehéz sorban nevelkedő gyerekek körében a korai iskolai lemorzsolódás az egyik legnagyobb probléma – olvasható a Nógrád Megyei Hírlap cikkében.


A roma származású Botos Viktor már iskoláiban kitűnt szorgalmával. Salgótarjánban a Madách Imre Gimnáziumban érettségizett, jelenleg pedig a Nógrád Megyei Kormányhivatal Szécsényi Járási Hivatalában dolgozik, de közben további tanulmányokat is folytat. Vélekedése szerint a jelenlétházak működtetése kiemelt fontosságú a hátrányos helyzetű térségekben – írja a Nógrád Megyei Hírlapban megjelent, Halmozottan hátrányos helyzetű gyermekek sorsát is egyengeti a nógrádmegyeri mentor című cikk. 

7168355BotosViktorNogradmegyer.jpgBotos Viktor (Fotó: Szenográdi Ferenc/Nool.hu)

A Szécsény Térsége Humánszolgáltató Intézményfenntartó Társulás nyolc településen működtet úgynevezett jelenlétházakat, Botos Viktor ezekben az intézményekben tanulmányozza a munkát, a házak mindennapi életét. Mint a lapnak elmondta: a jelenlétházakban a Gyerekesély program keretében tizenkét oktatási mentor dolgozik, akik 8-10 gyermeket mentorálnak. Nagy hangsúlyt fektetnek a tanulásra, fontosnak tartják a pozitív jövőkép kialakítását a fiatalok számára, emellett pedig szoros kapcsolatot tartanak fenn a gyermekek családjaival és az iskolával.

A Nógrád megyei lap írását az egyetem is megosztotta a honlapján ezzel a megjegyzéssel: „az OR-ZSE hallgatói tevékenyen részt vesznek a magyarországi társadalmi problémák kezelésében".

A teljes cikk  ide kattintva  olvasható. 

(Címlapkép: Lourdesnique/Pixabay)

mazsihisz icon
Szeretnél értesülni új hírekről? Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy mindig friss híreket kapjon!

Ezek is érdekelhetnek

Kommentek