Ez a héber Biblia 1100 éves, majdnem teljes (egyedül a Brésitből hiányzik belőle pár rész), és olyan hatalmas munkával és anyagigénnyel készült, hogy a maga korában is igen drágának számított. A neve: Codex Sassoon. Egyszer már 600 évre eltűnt. A Sotheby's árverésén akár 50 millió dollárért is elkelhet, így a legértékesebb történelmi dokumentummá válhat, amelyet valaha árverésen értékesítettek.
A 9. században készült héber Biblia a maga korában is drága kötet volt, mert elkészítéséhez több száz állatbőrre és számtalan munkaórára volt szükség, míg egy hozzáértő írnok kézírással, művészien lemásolta a teljes Tanach-ot. Az előzetes becslések szerint a Codex Sassoon 30 és 50 millió dollár közötti áron fog elkelni a Sotheby’s aukcióján.
Mint a Vg.hu írja: a magas ár szól egyrészt a régiségének, hiszen körülbelül 1100 éves, az állapotának, mert a kora ellenére jó állapotban van, és annak a ténynek, hogy ez a szöveg szolgált több más bibliakiadás alapjául.
A 9. század végén vagy a 10. század elején egy írnok másolta valahol Levantében, és egy zsinagógában használták a mai Szíriában, egészen addig, amíg Szíriát a mongol birodalom le nem rombolta a 14. században. A Biblia ezután 600 évre eltűnt. Nagy utat járhatott be, mert Frankfurtban tűnt fel 1929-ben.
A Vg.hu cikkét teljes terjedelmében itt olvashatják el.
