Megkezdődött a brüsszeli zsidó múzeumban elkövetett támadás gyanúsítottjának pere

2019. Január 07. / 15:58


Megkezdődött a brüsszeli zsidó múzeumban elkövetett támadás gyanúsítottjának pere

A bírák kijelölésével megkezdődött a Belgiumi Zsidó Múzeum előterében 2014 márciusában végrehajtott, négy áldozatot követelő támadás elkövetésével vádolt Mehdi Nemmouche pere a brüsszeli központi bíróságon – közölte a helyi sajtó hétfőn.

Mehdi Nemmouche.jpg
A bíróság szerint hat-nyolc hetesre tervezett, legszigorúbb biztonsági intézkedések mellett zajló tárgyalássorozat kedden folytatódik a rendelkezésre álló információk és bizonyítékok ismertetésével. Csütörtöktől kezdve hallgatják meg azt a több mint 200 tanút, akik további fontos részletekkel szolgálhatnak.

A terrorizmussal összefüggésbe hozható merénylet elkövetése miatt indított eljárás során Nemmouche mellett a gyilkosság előkészítésében való részvétellel vádolt, francia állampolgárságú Nacer Bendrer ügyében is ítélet születhet. A két gyanúsítottat január 15-én és 16-án hallgatják ki – közölték.

A brüsszeli központi bíróságon december végén tartottak meghallgatást, amelyet követően Sébastien Courtoy, a vádlott ügyvédje újságíróknak elmondta: Nemmouche bizakodóan néz a tárgyalássorozat elé, amelynek során, reményei szerint, elismerik ártatlanságát.

A Brüsszel belvárosában található Belgiumi Zsidó Múzeum látogatói ellen 2014 tavaszán követett el a vád szerint fegyveres támadást a szíriai harcokból visszatérő, akkor 29 éves Mehdi Nemmouche. A támadásban meghalt egy izraeli házaspár, valamint a múzeum belga férfi alkalmazottja és egy önkéntes dolgozója, egy francia nő. Ez volt az első európai területen elkövetett terrortámadás, amelynek végrehajtójaként az Iszlám Állam nevű terrorszervezet jelentkezett.

A belga határnál, az észak-franciaországi Roubaix-ban lakó Nemmouche korábban öt alkalommal töltött hosszabb-rövidebb időt rablásért francia börtönökben, ahol egyre radikálisabb nézeteket kezdett vallani. Szabadulása után három héttel, 2013 elején utazott Szíriába, ahol az ország északi részén található Aleppo börtönné átalakított kórházában francia túszokat őrzött. Szíriából 2014. március 18-án érkezett vissza Európába, a frankfurti repülőtéren a német hatóságok kihallgatták, majd elengedték. Nemmouche március 24-én követte el a négy halálos áldozattal járó brüsszeli merényletet.

A fiatalembert május 30-án tartóztatták le a határőrök egy rutinellenőrzés során Marseille-ben, amikor leszállt az Amszterdamból érkező, Brüsszelen keresztül közlekedő távolsági buszról. Az előállításkor egy Kalasnyikov gépkarabélyt és egy maroklőfegyvert találtak nála, valamint egy fényképezőgépet, amely negyven másodperces videofelvételt tartalmazott, és azon feltehetően Nemmouche hangja hallható, amint elismeri a merénylet elkövetését. A férfit Franciaország 2016. július végén adta ki Belgiumnak. (MTI)

mazsihisz icon
Szeretnél értesülni új hírekről? Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy mindig friss híreket kapjon!

Ezek is érdekelhetnek