Felújítják az egykori zsidó iskola épületét Léván

2021. Január 20. / 10:50


Felújítják az egykori zsidó iskola épületét Léván

Hamarosan felújítják a szlovákiai Léva történelmi központjában álló egykori zsidó iskola épületét. A nemrégiben csodásan helyreállított zsinagóga tőszomszédságában álló létesítmény továbbra is a művelődést és a kultúrát szolgálja majd. Az iskola a bécsi Jacques Oblatt tervei alapján, az akkori kor modern funkcionalista építészeti stílusában épült 1934 és 1935 között.


Léva városa január 14-én jelentette be közösségi oldalán, hogy az önkormányzati alapból kapott hathatós támogatásnak köszönhetően tudja felújítani az elhanyagolt, értékes ingatlant. Mint Ján Krtík, Léva polgármestere a közleményben kifejtette: az épített örökségre mintegy 900 ezer euró támogatást kaptak az említett alapból, miközben a felújítás teljes összege eléri az 1,2 millió eurót. A megszépülő épület a várost és a környékét műhelyközpontként fogja szolgálni.

„Az épület falai között  a helyi kézművesek részére worshopokat, különféle tanfolyamokat és foglalkozásokat tervezünk. Emellett az egykori zsidó lakosság életét bemutató állandó kiállítás is helyet kap az épületben” – fogalmazott a közleményben Léva első embere.

A szebb napokat is megélt építmény felújításának gondolata már több éve foglalkoztatja az önkormányzatot. A rekonstrukció már korábban bekerült Léva város 2018-2022 közötti tervezett prioritásai közé.

lávazs.jpgA lévai zsinagóga (Fotó: Mapio.net)

Mint Novák Mezőlaky Margaréta 2018-ban kiadott Léva című könyvében olvashatjuk, az első zsidókról Léván 1713-ban tesz említést egy okirat, tömeges letelepedésük a 19. század harmincas éveikre tehető. 1840-ben alakult az első gyülekezetük Heilbrunn Jehuda rabbi vezetésével, ezekben az években nyitották meg az első iskolájukat is. A századfordulón már a város lakosságának 15 százalékát alkották.

A gazdasági élet fontos részévé váltak. Jótékonysági egyleteket hoztak létre, melyek leginkább a szegényeket támogatták. Első zsinagógájukat a 19. század ötvenes éveiben építették fel, annak korlátozott befogadóképességét azonban hamar túlszárnyalták. Így 1883-ban felépítették a vár szomszédságában ma is álló tágas, kétszintes zsinagógát.

Az első iskolaépület öt osztályát a századfordulón több mint 170 diák látogatta. A 20. század első negyedében már nem volt elegendő hely az egyszintes épületben, emellett a higiéniai követelményeknek sem felelt meg.

A zsidó hitközség így az 1930-as esztendőkben egy új, többszintes épület felépítését kezdeményezte.  A bécsi Jacques Oblatt tervei alapján, a kor modern funkcionalista építészeti stílusában 1934 és 1935 között emelték a zsinagóga szomszédságában az épületet.

A lévai zsidóság sajnos alig pár évig használhatta. 1944-ben itt alakították ki az egyik gettót, majd 1944. július 13-án innen hajtották ki őket a vasútállomásra, ahol marhavagonokba zsúfolták őket. Több mint 2600 zsidót deportáltak Léváról, a célállomás Auschwitz volt. Június 16-án érkeztek a haláltáborba, ahol máris szelektálták őket. A lévai zsidók jelentős része az elkövetkező napokban a gázkamrában végezte életét.

(Címlapkép: Léva-Levice/Facebook)

FORRÁS: FELVIDÉK.MA

mazsihisz icon
Szeretnél értesülni új hírekről? Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy mindig friss híreket kapjon!

Ezek is érdekelhetnek