– Március folyamán elkezdődik az előimádkozókat képző majdani iskola székhelyének építése – nyilatkozta Felix Koppelmann, a Nagyváradi Zsidó Hitközség elnöke a Maszol.ro magyar nyelvű romániai portálnak. Az elnök elmondása szerint az épületegyüttest – amely bentlakásos jesiva lesz – 2024 végén adják majd át.
Felix Koppelman a lapnak elmondta: a munkálatok előreláthatólag másfél évig fognak tartani, ami azt jelenti, hogy az épületegyüttest jövő év végén adják majd át a Zárda (ma Mihai Viteazul) utcában, a Hevra Sas zsinagóga és a zsidó hitközség irodáinak közvetlen közelében.
A beruházás becsült értéke eredetileg 1,2 millió euró lett volna, azonban az építőanyagok jelentős mértékű drágulása miatt a végösszeg ennél jóval nagyobb lesz.
Az intézmény szerepe az lesz, hogy a legalább 100 főt számláló romániai zsidó közösségek számára képezzenek vallási vezetőket, hogy ezek „fenntartsák a judaizmus fáklyáját”. Ők nem kifejezetten rabbik lesznek, hanem úgynevezett előimádkozók, akik jogosultak a közösségi ima vezetésére, magyarázza Felix Koppelmann.
Romániában jelenleg csak két rabbi tevékenykedik, az egyik Nagyváradon, a másik pedig Bukarestben. Egy rabbi meghívása Izraelből költséges, a zsidó közösségek zöme pedig nem engedheti meg magának, ezt a problémát szeretnék orvosolni a váradi intézmény létrehozásával.
Romániában többek között Kolozsváron, Temesváron, Brassóban és Máramarosszigeten vannak legalább 100 fős zsidó közösségek.
A nagyváradi képzőben 15–18 fő fog tanulni egy évfolyamon, a képzés időtartama 2–3 év lesz, az oktatók pedig izraeli vendégtanárok lesznek. Az iskolához internátus és étkezde is tartozik majd.
A cikk teljes terjedelmében a Maszol.ro portálon olvasható.
(Címlapkép: Sinagoga Ortodoxa Oradea/Facebook)
