Négy darab – a XVIII. és a XIX. századból származó – festményt, továbbá tíz darab miseruhát vettek át Johann Bloch brünni vállalkozó leszármazottai tegnap este Prágában Martin Baxa kulturális minisztertől. Johann Bloch a teljes vagyonát elveszítette a II. világháború idején, az említett műtárgyak eddig állami múzeumokban voltak. Az átadásról a miniszter azt mondta: „a cseh kormány ezzel is szeretné enyhíteni a holokauszt okozta sebeket".
A négy festményt eddig a prágai Nemzeti Galériában, a tíz miseruhát pedig az iparművészeti Múzeumban állították ki. A műtárgyak hosszan tartó cseh-amerikai tárgyalásokat követően, 84 év után kerültek vissza eredeti tulajdonosuk leszármazottaihoz.
A két világháború közti Csehszlovákia egyik legnagyobb bőrfeldolgozó gyárát üzemeltető Johann Bloch nagy műgyűjtő volt. Gyűjteményében értékes festmények, szobrok, régi bútorok és textíliák voltak. Csehország náci megszállása után, 1940-ben a zsidó vállalkozó és családja Amerikába akart távozni, ezért vagyonát az akkori törvények és rendelkezések alapján át kellett adnia az államnak azzal, hogy később majd visszakaphatja.
Ennek ellenére a család tagjai nem kaptak kiutazási engedélyt, és a háború alatt náci haláltáborokban végezték. Gyermekeiknek azonban sikerült elmenekülniük, s most az ő unokáik vették át elődeik örökségének egy részét. Az államra átruházott Bloch-vagyon többségének azonban nyoma veszett.
A cseh kulturális minisztérium 2011-ben hozta létre a II. világháború idején Csehországban eltűnt zsidó vagyonok felkutatásával foglalkozó szakosztályát. Johann Bloch utódai 2020-ban bízták meg a cseh hatóságokat családjuk eltűnt vagyonának felkutatásával.
A prágai Nemzeti Múzeum és az Iparművészeti Múzeum a kérés ellenőrzése alapján tavaly ősszel döntött a műtárgyak visszaszolgáltatásáról egykori tulajdonosaik leszármazottainak.
Martin Baxa kulturális miniszter a rendezvényen elmondta, hogy több tucat hasonló eset vár még megoldásra.
(MTI)
(Címlapkép: Johann Bloch leszármazottai a cseh kulturális miniszterrel. Fotó: Roman Vondrouš – ČTK)
