A színpad:
jelenlét. Tiszta, kizárólagos jelenlét. Csak az van, amit látunk. Borgula
András ezt pontosan tudja – színészként, rendezőként, színházalapítóként,
direktorként, közszereplőként.
Láttuk lapátolni a
salakot, ahogy a semmiből építette saját színházát. Láttuk vállalkozni, túlélni
próbálni, felállni, viccelni – és menni tovább. Megmaradni. Hogy legyen
színház, hogy legyen játék – ami vélemény, kommentár, súlyos és felelős
bohóckodás, otthon és vigasz.
Borgula clown és moralista egyszerre – benne ez a
kettő együtt él. Húsz éve
alapította meg a Gólem Színházat, amely ma már megkerülhetetlen része a magyar
és a zsidó kulturális életnek.
Létrehoz: teret, épületet, előadást, és egy
inspiráló ifjúsági társulatot. Jelen van – és jelenlétet teremt maga körül.
Szembesít minket önmagunkkal, és segít megbocsátani azt, amit látunk –
magunknak.
Sokkal unalmasabb
– és sokkal sivárabb – lenne pesti, de persze budai zsidónak is lenni nélküle.
Isten éltesse még
legalább hetven évig!
