Címkék

Színművészet

Megemlékezések / 2024. December 09. / 11:07

Ma volna 90 éves Garas Dezső színművész

Az Erzsébetvárosban 1934. december 9-én Grósz Lajos zsidó kereskedő és Sirger Ilona gyermekeként megszületett kisfiúról nemigen hitte volna senki, hogy egykor minden lehetséges díjat megkap majd, amit csak egy színész Magyarországon megkaphat, hiszen gyerekkorában egy életmentő műtét miatt károsodtak a hangszálai. Ennek ellenére Garas Dezső a Nemzet Színésze, a Halhatatlanok Társulatának örökös tagja lett. De ami fontosabb: egy egész ország zárta a szívébe.

Kultúra / 2024. Szeptember 22. / 09:10

Ma 60 éve indult világhódító útjára a Hegedűs a háztetőn

A New York-i Broadway egyik színházában éppen hatvan éve, 1964. szeptember 22-én mutatták be a Hegedűs a háztetőn című musicalt, amelyet Sólem Aléchem: Tevje, a tejesember című novelláskötete alapján Jerry Bock zeneszerző, valamint Sheldon Harnick és Joseph Stein szövegíró alkalmazott színpadra. Sokat köszönhetünk ennek a darabnak, hiszen a musical az anatevkai zsidó közösséget lélekemelő, nagy szeretettel ábrázolja.

Hírek, lapszemle / 2024. Szeptember 15. / 09:56

444: A székely zsidók drámája a víz alatti faluban

– Óriási ziccer Az igazság gyertyáiban feldolgozott bözödújfalusi szombatosok története. Már eleve: székely zsidókról szól, akik tehát egyszerre „ősi magyarok” és izraeliták. Ráadásul nem a náci ideológia szerinti faji értelemben, hanem önszántukból, mert felmenőik úgy látták, hogy a zsidó gyakorlatok jobban tükrözik Isten akaratát, mint az elpuhult keresztény rítusok – írja Ady Mária a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház vendégjátékáról.

Kultúra / 2024. Szeptember 10. / 18:28

Ahol elhitetik a Pesti Polgárral…

Fesztbaum Béla kiválóan összeválogatott írásokkal, dalokkal – kuplék és sanzonok –, publicisztikai művekkel és humoreszkekkel, makro- és mikroképekkel társadalmi pannót festett föl. Ez a kabaré: újságírás a színpadon. Mindenkit lehetett gúnyolni – a kabaré bátorsága a gyávaság leplezése... Bedő J. István írása Fesztbaum Béla és Termes Rita Pesti polgár című előadásáról, amelyet a 26. Zsidó Kulturális Fesztiválon láthattunk.

Kultúra / 2024. Szeptember 03. / 17:20

Sok szeretettel gratulálunk Hegedűs D. Gézának, a Nemzet Színészének

A Nemzet Színészei az ország legjelentősebb művészei közül kerülnek ki, ezért óriási öröm, hogy most a magyar zsidó közösség nagy barátja, Hegedűs D. Géza kapta meg a címet. A Nemzet Színésze címet olyanok kaphatják meg, akik a magyar nyelv ápolása, a nemzeti irodalom tolmácsolása, a magyar színművészet, a nemzeti színjátszás fejlesztése, népszerűsítése terén kimagasló érdemeket szereztek.

Megemlékezések / 2024. Július 10. / 09:02

Ma volna 75 éves Dunai Tamás színművész

A halála előtt nem sokkal választották a Halhatatlanok Társulata Örökös Tagjává, de hamarosan belépett azok körébe, akikkel már csak film-, színházi és zenei felvételeken találkozhatunk. A tavaly év elején elhunyt Dunai Tamás színművész ma ünnepelné a 75. születésnapját. Legyen neki könnyű a föld!

Kultúra / 2024. Március 11. / 14:12

Gratulálunk az Oscar-díjas Robert Downey Jr.-nak!

Magyar idő szerint múlt éjjel megkapta első Oscar-díját a magyar felmenőkkel rendelkező Robert Downey Jr. amerikai filmsztár. A színész magyar zsidó szépanyja (Deutschländer Eleonóra) és szépapja (Stern Jakab) a tatai zsidó temetőben nyugszanak. Gratulálunk és további sikereket kívánunk neki!

Kultúra / 2024. Február 15. / 23:30

Vasárnap Udvaros Dorottyának tapsolhatunk a Rumbach-ban

Három évtizeddel első lemeze után elkészítette sokak által várt második önálló albumát Udvaros Dorottya Kossuth- és Jászai Mari-díjas színésznő, a Halhatatlanok Társulatának örökös tagja, a Nemzet Színésze. Az Átutazó című lemez folytatásaként készült a Majdnem Valaki, amelynek anyagát február 18-án, vasárnap este 7-től hallhatják a Rumbach Sebestyén utcai zsinagógában.

Megemlékezések / 2024. Február 10. / 19:45

Ma 105 éve született Komlós Juci, a legmosolygósabb színésznő

A színészcsaládból származó, így már három (!) évesen színpadra állt Komlós Juci 1919. február 10-én született Szabadkán, és 2011. április 5-én hunyt el Budapesten. A Nemzet Színésze címmel kitüntetett, Jászai Mari-díjas művésznő a Halhatatlanok Társulatának örökös tagja volt. Halálának 10. évfordulóján közteret neveztek el a II. kerületben. Legyen áldott az emléke!

Megemlékezések / 2024. Január 03. / 10:43

Ma volna 85 éves Sas József színművész és humorista

Sas József 1939. január 3-án született, s kisgyerek volt még, amikor a holokauszt áldozatává lett édesapját elvesztette. Vérbeli komédiás volt, hiszen színész fiaként született. A színpadon nevetett és nevettetett, a magánéletben azonban nem az a „Sas Józsi" volt, amilyennek az ország megismerte, s ebben közrejátszhatott a vészkorszak rettenete is. A Sas Kabaré alapítója ma ünnepelné 85. születésnapját – legyen áldás az emléke!

Kultúra / 2023. December 19. / 14:39

Ma este ismét a Gólem Színházban: Lev Tahor – Tiszta Szív

A Gólem Ifjúsági Társulat előadásában kerül újra színpadra egy „dokumentumdráma igazságok és hazugságok alapján" ma este 7-től a budapesti Gólem Színházban, amely Magyarország egyetlen zsidó színházaként fokozottan megérdemli a magyar zsidó közösség figyelmét és támogatását.

Kultúra / 2023. December 14. / 09:14

Ma 75 éves Lázár Kati színművésznő – bis 120!

Ma 75 éve, 1948. december 14-én született Nagyváradon Lázár Kati Kossuth- és Jászai Mari-díjas színésznő, rendező, kiváló művész, a Halhatatlanok Társulatának örökös tagja. Éltesse az Örökkévaló az emberi kor végső határáig szeretetben és boldogságban!