Címkék

Mazsök

Megemlékezések / 2024. Május 13. / 15:49

„A felejtés nem megengedett, a megbocsátás nem opció”

Három szónok is érintette Mahmud Ahmadinezsád botrányos magyarországi látogatását azon a debreceni rendezvényen, amely a Debrecen és határon túli testvérhitközségeinek XXV. Nemzetközi Konferenciáját nyitotta meg. Ennek azért volt jelentősége, mert a tanácskozás központi témája éppen a 80 évvel ezelőtt lezajlott magyarországi holokauszt volt, a volt iráni elnök pedig ma a világ egyik legismertebb holokauszt-tagadója.

Megemlékezések / 2023. December 19. / 19:24

Ahol szinte egymás mellett volt gyilkos és áldozat, angyal és ördög

Brand Jenő és felesége Brand Hansi, Komoly Otto, Kasztner Dezső és Szilágyi Ernő a vészkorszak hősei, a magyar cionisták vezetői – amint a megemlékezésen a holokauszt túlélő Kardos Péter főrabbi is fogalmazott – sokszor az ördöggel is szövetkezve igyekeztek megmenteni sorstársaikat.

Online kiadványok / 2023. December 09. / 19:33

A Thököly úti zsinagóga holokauszttúlélőinek visszaemlékezései (online kiadvány)

Hiánypótló online kiadvánnyal jelentkezett a Thököly úti zsinagóga körzet – A Steiner Judit szerkesztésében megjelent „Hogy történhetett ez meg? – A Thököly úti zsinagóga holokauszttúlélőinek visszaemlékezései” című kiadvány tíz zuglói gyökerekkel rendelkező holokauszttúlélő emlékezéseit olvashatjuk el. A kiadvány megjelenését a Magyarországi Zsidó Örökség Közalapítvány (Mazsök) támogatta.