Az
1945-ös budapesti ostrom és a német kitörési kísérlet idei, 78. évfordulóján
egy társunkat a nyílt utcán brutálisan megtámadták Budapesten. Az elkövetők
neonácik voltak. Az alábbiakban a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége
(Mazsihisz) és a European Union of Jewish Students (EUJS) közös közleményét
olvashatják a brutális támadással kapcsolatban.
A történelmet nemcsak ismerni kell, de
társadalmi kötelességünk a nyilvánosságot emlékeztetni és figyelmeztetni a
tragédiákra, a kirekesztő döntések és törvények következményeire. Ezért fontos
és tiszteletre méltó, hogy három budai kerület évek óta közösen emlékezik, és példát
mutat az emlékezetkultúra méltó formálásából. Múlt
vasárnap kiállítás nyílt az I. kerületi polgármesteri hivatalban, ezután a Kapisztrán
téren Ungváry Krisztián történésszel vehettünk részt egy megemlékezésen, amit
egy olyan túra követett, amelynek helyszínein emberi történetek elevenedtek
meg. Ez a visszatekintés békés, méltóságteljes és hiteles volt:
tiszteletben tartotta az elhunytak emlékét.
Ezzel szemben a neonáci szélsőségesek
kifordított hőskultuszt építenek önkényuralmi jelképekkel, kirekesztő és
gyűlöletkeltő üzenetekkel, s mindezt legkevesebb 20 ezer, a biztos halálba
küldött katonára hivatkozva, akiknek 1945-ben egy értelmetlen hadparancs miatt
kellett meghalniuk.
A neonácik megmozdulása elfogadhatatlan
minden jóérzésű demokrata számára, ám a magyar zsidó közösség számára különösen
riasztó. Az antiszemitizmus erősödőben van Európában, ezért most kell
határozottan figyelmeztetni a veszélyre, amelynek jelenségei az online térben a
legerősebbek, így a közösségi felületeken aránytalanul nagy számban érintik a
fiatalokat: hiszen az egyszerűnek tűnő hívószavak mögött szélsőséges csoportok
sötét eszméinek gondosan leegyszerűsített, gonosz világmagyarázata áll.
A szélsőjobboldal egyre gyakrabban próbálja
a jelentős történelmi pillanatokat kisajátítani gyűlölködő ideológiái
terjesztésére. Elfogadhatatlan, hogy a történelmi emlékezetre hivatkozva olyan
személyeket dicsőítenek, akik embertársaink megkülönböztetéséért,
meghurcolásáért és meggyilkolásáért felelősek – ez nem egyeztethető össze az
antiszemitizmus ellen meghirdetett zéró toleranciával és összeférhetetlen a
demokrácia kultúrájával. A szélsőjobboldal erősödésére határozott NEM-et kell
mondani, de a feladat ennél több: egyúttal IGEN-t kell mondani az emberhez
méltó, demokratikus, európai, szabad társadalom eszméjére.
Mostantól a magyar kormányzatnak sokkal
erősebben és sokkal következetesebben kell fellépnie a veszélyes szélsőjobboldali
tendencia ellen. Eddig sokszor hallottuk, hogy az antiszemitizmussal szemben
Magyarországon „zéró tolerancia” van, de most a biztonságérzetünk jelentősen
megsérült. Bízunk benne, hogy hatékony kormányzati fellépéssel a biztonságérzet
újra megerősíthető.
