Szerdócz Ervin: A halál a pont a mondat végén

2022. Szeptember 29. / 10:08


Szerdócz Ervin: A halál a pont a mondat végén

– Bár minden halál tragédia, a bekövetkezésének időponja nem érdemfüggő és nem is bűnök következménye! A halál a megismételhetetlen, egyszeri emberi sors vége. Pont egy mondat végén, ami által a mondat befejezetté válik – írja aktuális hetiszakaszunk kapcsán az újpesti főrabbi.

„És ment Mózes és elmondta ezeket a szavakat egész Izraelnek”
(V.M. 31/1)

Mózes, a zsidó nép vezetője százhúsz éves. Elérte az emberi élet maximumát, amit az Örökkévaló határozott meg az özönvíz után: „Ne maradjon lelkem örökké az emberben, mert ő csak hús, legyen éveinek száma százhúsz”. (I.M.6/3) 

„...nem vagyok képes ki és be járni”, jelenti ki Mózes! (V.M. 31/2) A második ősapáról olvassuk: „…és volt, midőn Izsák megöregedett, szemei elhomályosodtak, úgyhogy nem látott…” (I.M.27/1) Mózesről ellenben az olvasható: „nem homályosodott el szeme és nem fogyott meg ereje”.  (V.M.34/7.) Tehát nem voltak külső jelek, melyek megerősítették volna a nagy zsidó vezető kijelentését.

Jakob Josef ben Zvi haKohen polonojei rabbi (1741-1782) a Toldot Jaakow Josef című könyvében kijelenti, hogy Isten spirituális jelenléte annak függvényében nyilvánul meg, ahogyan az ember a boldogsághoz és örömhöz viszonyul. A világ, amelyben élünk, szemlélet kérdése: örök dichotómia, hogy a világ valóság vagy képzet? 

Az emberi lény kettős: anyagi és szellemi identitás. Az „anyagi” volta az embert a negativitás, a rossz felé vonzza. A szellemi „én” a jóra való törekvés, a pozitivitás forrása. A két pólus (a negatív anyagi és a pozitív szellemi pólus) között feszültség van, és azáltal válhat dominánssá egyik vagy másik, ahogyan az ember az örömhöz és boldogsághoz viszonyul. Jakob Josef ben Zvi haKohen a legmagasabb szintű boldogságot az ember Istennel való metafizikai „átadod magad Neki"- viszonyaként határozza meg. 

– „Önátadás” csak öröm által lehetséges. Minden önsanyargatás szomorúsághoz vezet, a bánat minden rossz gyökere – tanítja Jakob Josef ben Zvi haKohen polonojei rabbi.

A „Szolgáljátok az Örökkévalót örömmel, menjetek elébe ujjongással” kijelentés (100. Zsolt. 2) az örök és elkötelezett istenfélelemben élő jámborokra vonatkozik, akiknek szelleme szüntelen emelkedő mozgásban van. Mózes tanítómesterünk érezte, hogy nem tud tovább emelkedni Isten szolgálatának szentségében, világossá vált számára, hogy közeledik a földi világból való távozásának ideje" –fejezi be tanítását Rabbi Jakob Josef.

Slomo ben Jichák, azaz a franciaországi Troyes-ban élt Rási (1040-1105) középkori Tóra- és Talmud kommentátor a kérdést másképpen értelmezi. „Nem vagyok képes – mondja Mózes, – mert Isten elvette tőlem a vezetés jogát és átadta Józsuénak, ezért nem vagyok képes”. Isten mondta Mózesnek, a mindenben engedelmeskedő szolgájának: „Nem fogod átlépni a Jordánt".

A „Mózes elszenderülése” című Midrás gyűjteményben Mózes ellenszegül Istennek. Nem akar lemondani az életéről, nem akarja hatalmát Józsuéra hagyni. Vita indul Isten és Mózes között. Mózes azzal érvel, hogy Isten minden utasítását maradéktalanul végrehajtotta. „Minden más teremtményed, melyet teremtettél, hibázott egyszer, kétszer, háromszor és Te megbocsátottál nekik. Én csak egyszer követtem el bűnt és Te ezt nem bocsátod meg nekem?” Isten válasza: „Nem egyszer, hat alkalommal voltál bűnös, csak ezt nem említettem neked.” Mózes ajánlatot tesz Istennek: „Mivel halálomat azért döntötted el, hogy lehetővé tegyed Józsué számára a hatalom öröklését, tedd őt mesteremmé és én tanítványa leszek.”

Mózes a felajánlott szerepcsere alapján kész Józsuét szolgálni. A Találkozás Sátrába mentek, ahol az isteni jelenlétet igazoló felhő ereszkedett kettejük közé. Józsué a Szentély belső részébe kerül, Mózes viszont kint maradt. Mózes erre felkiált: „Száz halál is jobb annál, hogy féltékenységem legyen Józsuéval szemben!” Megváltoztatja stratégiáját! Saját érdemeit József érdemeihez méri. Felrója Istennek, hogy többet tett a nép kivezetésével Egyiptomból, a Tóra átvételével, a pusztai vándorlás levezetésével, mint József aki (mellesleg) kis híján engedett Potifárné csábításának. „Megengedted, hogy József csontjait bevigyük Kánaánba. Az enyémet miért nem?” – veti Isten szemére.

Isten erre ezt veti Mózes szemére: „József soha sem tagadta meg származását Egyiptomban, zsidóként volt számontartva.” Potifárné mondja Józsefnek: „Bejött hozzám a héber szolga” (I. M.38/17.) Majd József is mondta: „El lettem ragadva a zsidók földjéről.” (I.M. 40/17.) 

„Ellenben amikor téged egyiptominak néztek Jiszró lányai („Egyiptomi férfi mentett meg bennünket a pásztorok kezéből"), te ezt hallottad, és nem ellenkeztél, hanem jóváhagytad" – mondja Isten. 

Majd Mózesnek szegezi a kérdés: „Jobb vagy talán elődeidnél? Szüleid és felmenőid talán nem haltak meg idejükben? Vedd tudomásul, hogy te csak ember vagy, semmi több! Te is ittál Ádám kupájából! Ugyanabból a kupából inni annyit tesz, mint ugyanazt a sorsot vállalni.” (Szifré Dvárim 349)

A Midrás szöveget a halál értelmezéseként olvashatjuk. Mózes halálát – ad absurdum – akár büntetésként is értelmezhetjük. Ugyanakkor az is kiolvasható a szövegből, hogy a halál az élet természetes velejárója. Bár minden halál tragédia, a bekövetkezésének időponja nem érdemfüggő és nem is bűnök következménye! A halál az egyszeri és megismételhetetlen emberi sors vége. Pont egy mondat végén, ami által a mondat befejezetté válik. 

Arisztotelész Metafizika című műve alapján Maimonidész fontosnak tartja megerősíteni a fizikai lét kérlelhetetlen törvényét: „Minden anyagi időhöz kötött és véges". Csak – a Spinoza által definiált – „EGY” Isten, mint szubsztanciális létezés örök és változatlan: 

„Ő az Örökkévaló, az Isten, és nincs más rajta kívül.”
mazsihisz icon
Szeretnél értesülni új hírekről? Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy mindig friss híreket kapjon!

Ezek is érdekelhetnek