„És közeledett az idő, midőn Izraelnek meg kellett halnia...”

– Az „IGAZAK” élete és halála egyaránt csodálatos volt. Ilyen volt többek között Jákob ősapa és Bal Sem Tov élete és halála is – magyarázza írásában Szerdócz Ervin rabbi.

Jákob ősapa élete csodákról, megmenekülésről, hőstettekről, segítségről és hadba szállásról szól. Jákob ősapához hasonlóan Izrael ben Eliezer rabbi - akit a világ Báál Sem Tov néven ismer - szellemisége is a mai napig él. Az általa indított haszid mozgalom pozitív hatással volt a zsidók életszemléletére. Három tételben fogalmazta meg, hogy függetlenül a körülményektől, boldognak lehet és kell lenni.

Az első abból a felismerőből indul ki, hogy a világon minden szüntelen mozgásban és átalakulásban van. A második - az elsőre építve - megállapítja, hogy minden átmeneti és semmi sem alkot egységes egészt. Az, amit az ember életében tapasztal, érzéseinek, észleléseinek és képzeteinek kombinációja. Ebből következik, hogy a világ megismerhetetlen, az élet lényegében rossz és szenvedéssel teli. A harmadik - az első kettőből következtetve - azt hirdeti, hogy a változó világ, megismerhetetlen, és semmi sem azonos önmagával! A világ, amiben élünk illúzióvilág. Minden, a boldogság is illúzió. Ha az emberben megvan a képesség és akarat, meg lehet és meg kell tanulni szépnek látni a világot. Azt hirdette: 

Legyen az emberben istenfélelem, és tanuljon meg boldognak lenni! Ez nem önámítás. Ez parancs, mely így szól: „Szolgáljátok az Örökkévalót örömmel, menjetek elébe ujjongással!” (100. Zsolt. 2.)

Jákob ősapa földi életből való távozása „csodálatos” volt. A Tóra halálával is az életet, az emberi nagyságot hirdeti. Ilyen volt a nagy tanító Báál Sém Tov halála is.

1760-ban pészách ünnepe után megbetegedett. Annyi ereje maradt, hogy imádkozni még tudott. A későbbi korici Pinchász rabbi állandóan vele volt. Sávuot, a „Hetek ünnepe” előtt, a többi tanítvány is csatlakozott hozzá és az egész éjszakát tanulásnak szentelték. Reggel a rabbi két bizalmasát hívatta szobájába, és utasítást adott, hogy foglalkozzanak tetemével és temetésével. Imakönyvét kezében tartva kérte hagyják magára, mert ami ideje maradt, Isten jelenlétében szeretné maga mellett tudni. A horodenkai ráv Náchmán vezetésével a tanítványok az imaházba mentek imádkozni életéért. Báál Sém ekkor utánuk szólt: „Hiába ostromolnátok az eget, nem mehettek be a kapun, melyen én szoktam belépni...”

Később, amikor a korici Pinchász visszament a szobába hallotta, amint a rabbi ezt mondja: „Odaadom neked ezt a két órát.” A tanítvány ebből megtudta, hogy két óra maradt életéből, amit Istennek ajánlott. „Ez a rabbi igazi lelki áldozata volt!”, mesélte a később csatlakozó társainak. 

Ezután Báál Sém így szólt: „Nem magam miatt vannak gondjaim. Világosan tudom: egyik ajtón távozom, a másikon bemegyek. Most már tudom, mi végre lettem teremtve. Felült az ágyban és a „pillérről” kezdett beszélni, melyen a lelkek, a halál után az alsó Paradicsomból felemelkednek a felső Paradicsomba, az „élet fájához”. Az Eszter könyvéből származó verset idézte: „…ezután bemegyek a királyhoz, a törvény ellenére!” (Eszter könyve 4/16) majd hozzátette: „Még biztosan visszajövök, de más leszek, mint most. 

Ezután elmondta az ima szavait: „Hadd érezzük Isten jóindulatát!” Ezután Báál Sém kinyújtózott az ágyban, még többször próbált felülni. Suttogott valamit, mint amikor lelkét az áhítatra szokta felkészíteni. Végül mozdulatlanul feküdt, semmit sem lehetett hallani. Néhány perccel később megszólalt, és utasítást adott, hogy takarják le lepellel majd ezt suttogta: „Istenem, minden Világok Ura! „Ne érjen engem a dölyfösség lába, a gonoszok keze ne űzzön ki engem.” (36. Zsolt/12)

Azok ketten, akiket teste gondozásával és temetésével bízott meg, később elmondták, hogy látták, amint a Báál Sém lelke kék lángként emelkedett a magasságok felé.