Binjomin rabbi: Miért imádkozzunk?

Ez talán az egyik leggyakoribb kérdés a zsidó vallásos közösségekben. A Soá utáni Magyarországon különlegesen sokak számára szembetűnő élmény, hogy a zsinagógák megmaradtak, de hol vannak az emberek? – teszi fel a kérdést Szántó-Várnagy Binjomin, a Bét Jehuda zsinagógai közösség rabbija az Orti.hu oldalon olvasható Omek magazin aktuális számában.

Jelentős részük a háború áldozatává vált. Sokan elhagyták az országot. De még így is maradtunk annyian, hogy ha a zsidó lakosság akár csak egy kis töredéke eljönne a rendszeres imákra, egészen másként néznének ki a közösségek.

Az persze kétségtelen, hogy a héber imát nehéz megtanulni. Ugyanakkor azt is nap mint nap megtapasztalhatjuk, hogy az emberek igenis hajlandóak megtanulni új nyelveket, ha valós szükségét érzik annak.

Aki héberül megtanul, az nemcsak imádkozni fog tudni, hanem a Tórát és szent szövegeinket is eredeti nyelven értelmezheti, valamint Izrael államának élő nyelvéhez is hozzájut. A világ többi nyelvével ellentétben, aki héberül tanul, az ugyanazért az erőfeszítésért háromszoros eredményben részesülhet!

Mindezzel együtt nem könnyű a válasz a látszólag egyszerű kérdésre: miért is imádkozzunk? A legtöbb esetben, ha az ember képes saját magának megmagyarázni, hogy ő miért is csinál valamit, akkor másokat is hiteles módon tud meggyőzni erről.

Élénken emlékszem, hogy amikor a Rabbiképző kántori szakán tanultam az imákat az áldott emlékű Klein Ervin főkántornál, a Hegedűs Gyula utcai zsinagógában, a délutáni ima előtt, akkor többször próbáltak ottmarasztalni, „hogy meglegyen a minjen”. (1)

Akkoriban ezt az időbeosztásom elleni inzultusnak és vallásos erőszaknak éltem meg. Sajnos nem tudom pontosan meghatározni, hogy mi változott meg azóta, de mára, hála a Teremtőnek, természetes, hogy reggel és este a zsinagógában, a közösségi imán van a helyem.

Miért is imádkozunk? Mi az, amit a közösségi ima, ez a jelentős időbeli elkötelezettség adhat a számunkra?

Három dologban segít: rendezni a viszonyunkat a Teremtővel, embertársainkkal, valamint saját magunkkal. (2)

A Teremtővel: hihetünk benne, bízhatunk és reménykedhetünk, és kérhetjük Őt, amikor bajban vagyunk vagy vágyunk valamire. Bölcseink azonban azt tanácsolják, hogy ne csak alkalmanként forduljunk Hozzá, hanem rendszeresítsük és építsük fel a kapcsolatot, ugyanúgy, ahogyan embertársainkkal tesszük, ha fontosak a számunkra.

Embertársainkkal: a rendszeres, személyes találkozás a közösség tagjaival semmi sem pótolhatja. Különösen igaz ez napjainkban, amikor a digitális eszközök látszólag átveszik az irányítást életünk felett. Sok félreértés, ellenérzés, negativitás feloldható a személyes jelenlét és találkozás erejével.

Saját magunkkal: pusztán az a tény, hogy reggel és este zsinagógába megyünk, határozott és stabil kereteket ad az életünknek. Nem véletlenül tanítják Bölcseink, hogy ez a rendszeresség természetes módon a várható élettartam meghosszabbításához vezet.

Mindemellett az imák során az ember rendszeresen kap megértést, segítséget, inspirációt az életének vezetéséhez, akár a Teremtőtől, akár más imádkozóktól (természetesen csak az ima utáni beszélgetéseken).

***

1.) A közösségi imához minimálisan szükséges 10 zsidó férfi
2.) A rabbinikus irodalom nyelvén: bén ádám lemákom [ember és Isten között], bén ádám lechávéro [ember és embertársa között], bén ádám leácmo [ember és saját maga között].