Köszöntés nőnapra, avagy sokkal többek ők az igazgyöngyöknél

– Aki derék feleségre lel, sokkal többje van az igazgyöngyöknél – énekeljük a nőket, feleségeket, asszonyokat, anyákat méltatva a péntek esti kiddus alkalmával, de igazából minden egyes nap el kellene énekelnünk nekik ezeket a sorokat. Vagy suttognunk. Vagy szavak helyett egy kis ajándék formájában adni át az üzenetet. Csak úgy, minden apropó nélkül, hogy érezzék:  mennyire, mennyire, mennyire szeretetre és tiszteletre méltók. Örömteli és szeretetetteljes nőnapot!

Nincs benne a Tórában, nem zsidó ünnep, nem micva a nők március 8-i köszöntése, ennek ellenére ezen a zsidó felekezeti portálon kétségbe vonhatatlanul helye van a nemzetközi nőnap ünnepének, mert a nők az élet teljessége: nem vitás, ők az erősebbik nem, hiszen bizonyos értelemben sokkal különbek nálunk, azoknál, akik ma felköszöntik őket. 

A férfiak versengő, tesztorentól áthatott, nem ritkán agresszív és militáns világa ugyanis nem egyeztethető össze azzal a vágyott harmóniával és földi békével, amire a Tóra és a zsidó hagyomány tanít.

„Mikor ajkait megnyitja, bölcsesség szól belőle, és a szeretet tanításának nyelvét beszéli" – énekeljük péntek esténként, de vajon belegondolunk-e, hogy a sok esetben gépiesen eldarált sorok milyen nagy igazságot hordoznak? 

Hiszen a társadalomban és a családi életben, a hétköznapokban mindannyiunk által áhított és vágyott mindennapi békét, kompromisszumot, empátiát, megértést a női lélek, a női princípium képviseli – méghozzá a férfiak militáns világával szemben, pontosabban azzal szöges ellentétben. Ezt nem elegendő tudni és megérteni, de meg is kell becsülni, s a társadalomban olyan helyzetet kell teremteni, amelyben a nők érvényesülési lehetősége és önmegvalósítási szabadsága semmilyen formában nem marad el a férfiaké mögött. 

Én magam büszke szoktam rá lenni, hogy a Mazsihisz és a BZSH kiemelten fontos intézményeit többségében nők, mégpedig csodálatos, nagyszerű nők vezetik. Ilyen a Magyar Zsidó Múzeum és Levéltár, a Rumbach zsinagóga, a szociális munkában nélkülözhetetlen JADbeJAD program, a Scheiber iskola, a Benjámin Óvoda, a MAZS Alapítvány, s természetesen meg kell említeni a hitközségeinktől független intézményeket is, mint például a MERKAZ Héber és Izraeli Nyelvi és Kulturális Központot – de hosszú időn át női vezetés alatt állt a zsidó közösség egyik fontos intézménye, a Bálint Ház is. 

Az a tapasztalom, hogy az említett intézmények vezetőivel kiválóan lehet együttműködni, mert az együttműködést ők valóban annak tartják, ami: együttgondolkodásnak és együttmunkálkodásnak, nem pedig versengésnek, mint oly sok férfitársam. 

Mindenestre a mai napon nemcsak az intézményvezető nőket és a zsinagógai körzetek női elnökeit köszöntjük, hanem minden lányt, nőt, feleséget, családanyát, minden női munkatársunkat, akik nélkül – miképpen egy ismert pszichiáter félig komolyan, félig viccesen fogalmazott – mi, férfiak még mindig bambán bolyonganánk az édenkertben elveszetten, mit sem tudván róla, hogy nem messze tőlünk ott magasodik a jó és a rossz tudás fája... 

Igen, a Tóra szava ebben az esetben is színarany és igaz: a tudást, az ész és a megismerés bátorságát is nekik, a nőknek köszönhetjük, tőlük lestük el és tanultuk meg, hogy mit is kell csinálni annak a bizonyos fának a „gyümölcseivel" a valóságos életben.

„Mécsese éjjel sem alszik el" – énekeljük a már idézett dalban, s most igyekezzünk e mondatnak nem azon értelmére gondolni, hogy míg a férfi már önfeledten hortyog, a háziasszony még fönn van és dolgozik. Gondoljunk inkább úgy erre a mondatra, mint az örökmécses reményére. Igen, olyan a világnak a nő, mint az örökmécses: a fénye sohasem alszik el, hanem örökké ragyog a világban. És a szívünkben. Meg a lelkünkben is. Még ha nem is mondjuk ki mindennap. De most kimondtuk. 

(Címlapkép: Eugene/Pixabay)