Kedves olvasóink, hittestvéreink! A szombat szent ünnepe ma délután 15 óra 38 perckor köszönt be, a királynő holnap délután 16 óra 49 perckor távozik körünkből. Ez idő alatt honlapunk, valamint Facebook- és Instagram oldalunk nem frissül. A Tórából ezen a héten a Mikéc(Mózes 1. 41:1-44:17.) hetiszakaszt olvassuk. Jó szombatot minden kedves hittestvérünknek!
A Tóra a világ legrégibb és legjobb folytatásos sorozata, azért adják le minden évben egyben az összes évadát minden zsinagógában. Többek között azért ilyen jó, mert mindig ott vágja el a történet fonalát, ahol a legizgalmasabb. Hogy egy hét múlva is a TV elé üljünk.
Az előző részben, amelyet a Hanuka miatt még nem néztünk meg idén, Józsefet kis híján agyoncsapják a testvérei – ha József nevelgetésébe túl sok energiát ölt Jákob, akkor az övékébe túl keveset -, aztán inkább csak eladják rabszolgának. És épp itt veszítjük őt szem elől. Ahelyett, hogy megtudnánk, mi lesz vele, meghallgathatunk egy hosszú történetet a Júda nevű testvér és egy Támár nevű lány bonyolult kapcsolatáról és csak ezután térünk vissza Józsefhez. A hetiszakasz akkor ér véget, amikor végleg bezárul mögötte a börtönajtó és még volt rabtársa, a fáraó pohárnoka is elfelejti, amikor végleg magára marad.
Ezek a legfontosabb pillanatok a Bibliában.
Amikor az, aki majd Isten emberévé válik, újra és újra magára marad élete mélypontján: a kifosztottság és a magány órájában. A börtön homálya itt és az este, amikor Jákob elalszik a szabad ég alatt, addigi életét végleg maga mögött hagyva (Mózes I, 28).
Ilyenkor értjük meg, mit jelent az, hogy a világ teremtésekor a sötét már – mintegy „magától” megvolt, a világosságot viszont külön meg kellett teremtenie Istennek: sötétség volt a mélység színén és mondta Isten, legyen világosság. Sötétség van magától is, tanulhatjuk innen, fény viszont mindig annyi lesz, amennyit mi teremtünk magunk körül. Ez a felismerés kapcsolja össze az idén – és gyakran máskor is – időben épp egybeeső József-történetet és a Hanukát.
József tudta, hogy fényt főleg szavakkal lehet gyújtani, épp úgy, ahogy Isten tette a teremtés kezdetén. József eddig csak beszélt, anélkül, hogy másokra figyelt volna, minden álma a saját nagyszerűsége körül forgott, és most megtanul hallgatni, odafigyelni mások álmaira a börtönben, aztán a fáraó híres álmaira. Mert csak az a szó teremt fényt, amelyik valódi beszélgetésben születik, az odafordulás némaságából, és ahhoz, hogy tényleg megtanuljunk hallgatni, el kell érnünk életünk egy pontján a teljes kifosztottság és a magány órájához.
József ebben az órában kigyógyul a rosszul szeretett kisgyerek nárcizmusából és valóban fényt gyújt álom-értelmező szavaival. Megmenti az éhezéstől fogadott hazáját, Egyiptomot és Izraelt is, a közösséget, amelynek az lesz a dolga, hogy maga is „a népek fényévé” legyen.
Annyi világosság lesz tehát közöttünk, amennyit egymáshoz szólva gyújtani tudunk. A Tóra szól, hogy Isten ott volt a börtönben is Józseffel, ahogy velünk is ott van mindig némán a sötétben: megteremtette az addig nem létező fényt a szavaival, nekünk csak fel kell lobbantanunk a mi szavainkkal.
A Hanuka ünnepe, amely még tart, a Templom újraszenteléséről szólt tulajdonképpen, hogy visszaköltözzön belé Isten földi jelenléte. Hogy legyen háza közöttünk Istennek. Ma már nincsen Templom Jeruzsálemben, a hanukai fények meggyújtásával a saját életünket tehetjük Isten evilági otthonává. És azzal, ahogyan éljük. Hogy legyen világosság.
Boldog ünnepet, jó szombatot
