Az Országos Rabbiképző – Zsidó Egyetem (OR-ZSE), a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége (Mazsihisz) és a Goldziher Intézet pályázatot hirdet egyetemi és főiskolai hallgatók számára. A pálázat beadásának határideje: 2023. március 16. csütörtök.
A pályázat célja olyan hallgatók tudományos munkájának elismerése és további kutatásainak bátorítása, akik zsidó történelemmel, kultúrával szeretnének foglalkozni. Idén is nagy hangsúlyt fektetünk az interdiszciplináris és multidiszciplináris
megközelítésekre.
A témakiírások során a kiemelkedő teljesítményt nyújtó zsidó
személyiségek munkásságának feldolgozása mellett célként tűztük ki az
intézménytörténet és az interkulturális kapcsolatok bemutatását is. A pályázaton alapképzésben,
mesterképzésben, egységes osztatlan képzésben és doktori képzésben tanuló
hallgatók egyaránt részt vehetnek. Két vagy
többszerzős dolgozatokkal is lehet pályázni. Ez esetben a pályázók a díjakból a
hozzájárulás arányában részesülnek, a hozzájárulás arányáról a mellékelt
űrlapon kell nyilatkozni.
A dolgozatnak legalább 80 (nyolcvan) százalékban a Mazsihisz, az OR-ZSE és a Goldziher Intézet 2022/2023-as akadémiai évben meghirdetett pályázati kiírásra készült dolgozatnak kell lennie, amiről a pályázónak a mellékelt űrlapon szintén nyilatkoznia kell.
PÁLYÁZATI TÉMÁK ÉS LEÍRÁSUK:
1.) Magyar ajkú izraeliek az izraeli
történelemben és kultúrában
Izrael Állam megszületésében és az izraeli
közéletben és kultúrában Herzl Tivadartól kezdve számos, a történelmi
Magyarországon született magyar ajkú zsidó játszott szerepet. Szenes Hanna és
Keleti Ágnes, az izraeli újságírást formáló Dan Ofry, Dos (Gárdos Károly)
grafikus-karikaturista, a Maariv című napilap egyik
alapítójaként ismert David Giladi, a politikában is szerepet vállaló Tomi
Lapid, az EL-AL és a Teva logóját tervező Dani Reisinger, a zeneszerző André
Hajdú, a Nobel-díjas biokémikus, Avram Hersko vagy az izraeli irodalom
kiemelkedő alkotói közé tartozó Avigdor Hameiri, Uri Aszaf, Efraim Kishon,
Itamar Jaoz-Keszt, a képzőművészként is ismert Miriam Neiger-Fleischmann neve
csak néhány példa az izraeli közéletet és kultúrát formáló magyar ajkú izraeliekre.
A kiírás célja egy-egy olyan magyar ajkú izraeli személyiség munkásságának és
pályájának a bemutatása, aki a közélet, az újságírás, a művészetek, a tudomány
vagy a sport területén jelentős mértékben járult hozzá az izraeli társadalom,
kultúra és tudomány fejlődéséhez. Olyan dolgozatokat várunk, amelyek a témától
függően részletesebben vizsgálják a nyelvváltás, az interkulturális hatások és
kapcsolatok, illetve a magyar kulturális hatások kérdését is a választott
személyiség munkásságában.
2.) Párhuzamos életutak: Benedek István Gábor és Fenákel Judit
A közelmúltban eltávozott Fenákel Judit és Benedek István
Gábor életútja és pályája számos párhuzamot mutat. Mindketten alföldi
falusi zsidó közösségben töltötték korai gyermekéveiket, majd a
strasshoffi deportálást túlélve, holokauszttúlélőként, a háború utáni
Magyarországon nőttek fel, ahol újságíróként és íróként váltak ismertté.
Egyidőben, a rendszerváltás környékén fordultak gyermekkoruk eltűnt,
elpusztított világa felé és regények sorozatán át váltak a magyar zsidóság XX.
századi történetének, a túlélők utolsó generációjához tartozó
szépíró-krónikásává. Alkotásaik meghatározó jelentőséggel bírnak a hazai vidéki
és pesti zsidóság múltjának megértéséhez és megismeréséhez. Olyan pályaműveket
várunk, amelyek Fenákel Judit vagy Benedek István Gábor életútját, irodalmi
munkásságát, illetve egyes műveiket vizsgálják, vagy munkásságuk és
pályájuk összehasonlító elemzésére tesznek kísérletet, eltérő
nézőpontokból, tudományos igénnyel.
3.) Zsidó
zene Magyarországon
A kiírás célja a magyarországi zsidó zene, zenei élet
és zenekutatás történetének és jelenének, sokszínűségének bemutatása a
kántorművészettől kezdve a klezmerzenekarok működésén keresztül a kiemelkedő
zeneszerzők és zenetudósok munkásságának megismertetéséig. A pályamű
foglalkozhat a magyarországi zsinagógák liturgiájával, kántorművészetével,
egy-egy jeles kántor munkásságával; a klezmerzene magyar vonatkozásaival,
jelentős zenekarok (Budapester Klezmer Band, Klezmerész, Sabbathsong stb.)
tevékenységével, vagy olyan zeneszerzők művészetével, mint Rózsavölgyi Márk
vagy Goldmark Károly – különös tekintettel zsidó témájú műveikre. Ugyanakkor
olyan dolgozatokat is várunk, amelyek a zsidó zene kutatásában is fontos
szerepet játszó zenetudósok munkásságát mutatják be, különös tekintettel
Szabolcsi Bencére, akinek halálának ötvenedik évfordulójáról 2023. január 21-én
emlékezünk meg.
4.) Fejezetek
a Rabbiképző Intézet évtizedeiből
145 évvel ezelőtt, 1877. október 4-én, nyitotta meg
kapuit az Országos Rabbiképző Intézet, amelynek homlokzatát Kolbenheyer Ferenc,
belső tereit Freund Vilmos tervezte. Az intézmény Európa legrégibb, ugyanabban
az épületben folyamatosan működő rabbiképző intézménye, és 1945 után hosszú
évtizedekig az egyetlen rabbiszeminárium volt Kelet-Közép-Európában, 2000 óta
pedig egyetemként működik. Az intézmény falai között már az első évtizedekben
olyan kiemelkedő rabbik, tudósok tanítottak, mint Bacher Vilmos, Goldziher
Ignác, Kohn Sámuel vagy Blau Lajos. Jelen kiírásban olyan dolgozatokat várunk,
amelyek az intézmény születését, első évtizedeit dolgozzák fel az
első világháború végéig, valamint a a közel másfél évszázados múlt történelmi
távlatait kiemelve, azon jeles igazgatóknak és professzoroknak a munkásságát,
akiknek jelen akadémiai évben ünnepeljük születésük századik vagy a századik
feletti kerek évfordulóját. A dolgozatok bemutathatják az intézmény
születését és előzményeit; az épületet, mint építőművészeti alkotást; a
zsinagóga építészeti, művészettörténeti és judaisztikai jellemzőit; az Intézet
oktatási és/vagy tudományos struktúráját és munkáját, és egy-egy jeles,
de kevésbé ismert tanár vagy a Rabbiképzőben végzett rabbi
munkásságát is, különös tekintettel a 1922-bent született Schweitzer
Józsefre és Domán Istvánra, vagy a 1913-ban született Scheiber Sándorra és Hahn
Istvánra. Újszerű megközelítéseket várunk, amelyek magukba foglalhatják például
a hallgatói élet bemutatását, a lemorzsolódás okainak az értelmezését; a
hallgatók által írt pályaművek, doktori értekezések elemzését, a korabeli
tananyag és oktatásmódszertan bemutatását vagy az intézmény gazdálkodásának
(bevételi forrásainak, kiadásainak) a feltárását.
Az OR-ZSE
könyvtára és a Magyar Zsidó Múzeum és Levéltár szívesen áll a pályázók
rendelkezésére az anyaggyűjtéshez az alábbi elérhetőségeken: olvaso@or-zse.hu, https://konyvtar.or-zse.hu és archive@milev.hu
FORMAI, BIBLIOGRÁFIAI, HIVATKOZÁSI KÖVETELMÉNYEK:
A dolgozatok terjedelme:
Az első három téma esetében: minimum 30 ezer, maximum 60 ezer karakter, másfeles sortáv, Times New Roman 12-es betűtípus
Hivatkozások és irodalomjegyzék: APA rendszere alapján. Részletes leírás:
http://edu.u-szeged.hu/mped/doc/mpstil.html (Lásd
a „Hivatkozás” részt) vagy: http://mmi.elte.hu/szabadbolcseszet/mmi.elte.hu/szabadbolcseszet/indexe1c2.html?option=com_tanelem&id_tanelem=207&tip=0
A címlapon a következő információk szerepelhetnek: a dolgozat címe, jelige és dátum. A címlapon és a dolgozaton vagy mellékletein nem jelenhet
meg sem a pályázó, sem a felsőoktatási intézmény neve, és semmilyen egyéb,
személyére utaló adat.
A PÁLYÁZATI ANYAG TARTALMA:
▪ Jeligével ellátott dolgozat
▪ Idegen nyelvű összefoglaló 1500-2000 karakter terjedelemben, angol, német, héber, francia, spanyol, olasz vagy orosz nyelven. Egyéb idegen nyelveken csak akkor, ha a téma specialitása ezt igazolja.
▪ Honlapról letölthető űrlap, amely a személyi adatokat és a jeligét is tartalmazza.
A PÁLYÁZAT BENYÚJTÁSÁNAK HATÁRIDEJE ÉS MÓDJA
A dolgozatokat PDF-formátumban lehet eljuttatni az elnok@mazsihisz.hu e-mail címre. A kitöltött és aláírt adatlapot szkennelt formában várjuk szintén az elnok@mazsihisz.hu e-mail címre. Határidő: 2023. március 16. (csütörtök)
A PÁLYÁZAT ELBÍRÁLÁSA
▪ A jeligés dolgozatokat a Mazsihisz által felkért neves egyetemi tanárok és kutatók, valamint a Mazsihiszvezetése bírálja el.
▪ A díjazottokat a díjátadás időpontjáról és helyszínéről levélben értesítjük, az eredményeket és a díjátadó helyszínét és dátumát a honlapon és a sajtóban is közöljük. A három témát együtt bíráljuk el.
DÍJAK
▪ Első díj: 100 ezes forint és egy főre szóló izraeli repülőjegy-voucher, oklevél és egy évig meghívó a Mazsihisz által szervezett kulturális-tudományos eseményekre
▪ Második díj: 70 ezer forint, egy évig meghívó a Mazsihisz által szervezett kulturális-tudományos eseményekre
▪ Harmadik díj: 30 ezer forint, oklevél, egy évig meghívó a Mazsihisz által szervezett kulturális-tudományos eseményekre
▪ Negyedik-hatodik díj: 20-20 ezer forint értékű könyvvásárlási utalvány, egy évig meghívó a Mazsihisz által szervezett kulturális-tudományos eseményekre
