„Nem vehetik el tőlünk a magyar dalt és a magyar álmot”

Menedékek: az OMIKE Művészakció és társai 1939-1944/ 2. - A Pesti Izraelita Hitközség (PIH) a művészekért. Harsányi László írása. 

1939-ben, az első két zsidótörvényt követően az OMIKE (Országos Magyar Izraelita Közművelődési Egyesület) a Pesti Izraelita Hitközséggel (PIH) szoros együttműködésben létrehozta a Művészakciót, a fellépési lehetőségeiktől, kenyerüktől megfosztott zsidó művészek számára. Ebben a nagysikerű kezdeményezésben 1944. március 19-ig 534 színész, énekes, zenész, táncos, festő, szobrász, író jutott bemutatkozási lehetőséghez és így szó szerint éltető levegőhöz. E hasábokon időről-időre bemutatok egy kis részletet a Művészakció létrejöttéről, szervezetéről, műsoraiból, írok másfajta segítő intézményekről és továbbra is szerepel majd egy-egy művész az akkor és ott fellépő, kiállító szereplők közül.

A sorozat első posztja arról számolt be, hogy mi jellemezte az 1938-1939-es zsidótörvények alapján létrehozott Színészkamara tevékenységét. Most azt igyekszünk megvizsgálni, hogy a kialakult helyzet után mit lépett a kulturális területen a hazai neológ zsidóság reprezentatív szervezete, a Pesti Izraelita Hitközség (PIH).

///

A hazai neológ zsidóság lapja, az Egyenlőség 1938. május 27-én, első oldalán a következő címmel jelent meg: „Elvégeztetett…” A cikk első mondatai: „A zsidójavaslatot megszavazták. A politikai vitának vége. Bennünket most már a gyakorlati megélhetés kérdései érdekelnek és azok az egzisztenciába vágó sérelmek, melyek a javaslat törvényerőre emelkedésével a magyar zsidóságra rászakadnak.”

Az első zsidótörvény és annak rendkívül gyors elfogadása váratlanul és készületlenül érte a magyar zsidóságot. A Pesti Izraelita Hitközség lépéskényszerbe került. Az első „válasz” a Magyar Izraeliták Pártfogó Irodájának (MIPI) létrehozása volt, amely hivatal „egy szál ceruzával” kezdte el működését: regisztrálta a törvény miatt állásukat vesztetteket, akik valamilyen megélhetési lehetőséget kerestek az Iroda segítségével. Fontos volt, hogy a kezdeményezéshez csatlakoztak az ortodox és a status quo (izraelita vallási) irányzatok csakúgy, mint a cionista szervezetek. A kiadásokat előszőr nagyobb részt az amerikai Joint szervezet fedezte, 1940-től pedig, egyre növekvő mértékben az OMZSA (Országos Magyar Zsidó Segítő Akció).

A PIH 1938 júniusában megjelent évi jelentése, amely ajánlásokat is rögzített a zsidóság számára, még nem emelte ki annak szükségességét, hogy a kultúrát, a művészeteket ért támadás miatt e területeken is feladatai vannak a Hitközségnek. Az adott helyzetben követendő magatartást általánosságban írta le Stern Samu, a PIH elnöke is az ekkor megjelent kis füzetében (A zsidókérdés Magyarországon). Így írt például: „A hazai zsidóság még a mai fájdalmas körülmények között sem csinál soha felekezeti politikát, mert jogait, igazságát nem felekezeti alapon keresi, hanem annak a magyar alkotmánynak és a magyar alkotmányba becikkelyezett ama törvényeknek alapján, amelyek a felekezeteknek és ezeknek sorában az izraelita felekezetnek egyenlő jogot biztosítanak, és amelyek nem ismernek különbséget felekezetek szerint polgár és polgár között.”

1938 novemberében a Múlt és Jövő tudósított arról, hogy a Pesti Izraelita Hitközség megalakította a Magyar Zsidó Irodalmi és Művészeti Bizottságot, ami ténylegesen jelezte, hogy fordulat állt be a kultúratámogatásról folyó gondolkodásban. A Bizottság feladatul tűzte maga elé, hogy támogassa a zsidó művészeket előadások, hangversenyek, kiállítások megrendezésével, könyvek kiadásával. Hogy ez a segítség létrejöhessen, és „a zsidó író és művész tudatában legyen annak, hogy éppen ezekben az időkben nincs magára hagyatva”, a közösség legszélesebb körű támogatására volt szükség. A kezdeményezéstől fellelkesült képzőművészek egy csoportja egy emlékeztetőben össze is foglalta a bizottság számára a tennivalókat.

1939. május 4-én, tehát a második zsidótörvény életbelépése előtti napon jelent meg A Magyar Zsidók Lapjának szerkesztőségi vezércikke a következő címmel: Mi maradt meg nekünk? Ebben – egyebek mellett – ez állt „Megmaradt a kultúránk. A zsidó kultúránk és a magyar kultúránk. Nemcsak a Bibliát és a zsoltárokat nem veheti el tőlünk senki, de nem vehetik el tőlünk Arany Jánost, Petőfi Sándort és Madách Imrét sem. Nem vehetik el tőlünk a magyar dalt és a magyar álmot. Nem vehetik el tőlünk a könyvet és a szellemet, a szépséget és az igazságot, a hitet és a tudást. […] Megmarad számunkra a kultúra, mely nemcsak gazdagít, hanem vigasztal és felemel is.”

Valami azonban félresiklott, bár 1939 júniusában megjelent a korábban létrehozott Bizottság kiadásában egy album, amely tíz zsidó művész festményének vagy rajzának reprodukcióját tartalmazta képes levelezőlap formájában. A kiadás indoka volt, írja a kiadványt ismertető cikk A Magyar Zsidók Lapjában, hogy „a zsidó művészek kilencvenkilenc százaléka teljesen kirekesztődik […] az állami és közületi vételekből”.

Ez az egyszeri akció nyilvánvalóan nem volt alkalmas a problémák kezelésére. Erre reagált 1939 októberében Bálint Rezső festőművész a Múlt és Jövőben, így vonva meg az eltelt egy év mérlegét: „A memorandum benyújtása óta egy év telt el. Közben országok tolódtak el, a háború is megindult. A mi ügyünkben nem történt semmi. […] A művészek ügyét teljesen a koldusfrontra terelték és a megalázás pírja arcunkat piros színre permetezte.”

Ami láthatóan megkezdődött, az a PIH érdeklődésének és aktivitásának növekedése az addig többé-kevésbé a látóköréből kieső zsidó ifjúság iránt. Ennek az egyik, a korabeli lapokban is olvasható eredménye volt a fiatalok számára rendezett, vagy éppen általuk megvalósított kulturális rendezvények számának ugrásszerű emelkedése. Ezekben nagyrészt a Színészkamarába fel nem vett zsidó színészek, énekesek léptek fel. (Minderről részleteiben majd egy következő posztban írok.)

Ezenközben a PIH megint nekilátott egy nagyszabású gazdasági és kulturális program kidolgozásának. (Sós Endre: Zsidó hétköznapok. A Magyar Zsidók Lapja , 1939. október.) A feladat az eltelt egy év ellenére teljesen új és váratlan volt: a hitközség vezetői mindaddig nem szoktak hozzá, hogy zsidó írók és művészek ügyeivel foglalkozzanak. Pedig az elesett zsidó tömegek segítése ugyanolyan fontos volt, mint „e tömegek lelki ellenálló képességének fokozása”.

Ezzel párhuzamosan már megkezdődött az OMIKE felkészülése (a PIH vezetésével együttműködve) egy, az addigi elképeléseket jelentősen meghaladó kulturális, művészeti program megkezdésére. Erről szól majd egy következő posztom.

Képek:

1.) Hevesi Simon cikke az Egyenlőség 1938. március 24. 8. oldalán
2.) Örkényi: Mózes. Múlt és Jövő, 1938. augusztus-szeptember
3.) Stern Samu fotóportréja, 1930-as évek. wikipédia
4.) Lapok a Magyar Zsidó Irodalmi és Művészeti Bizottság által kiadott képzőművészeti albumból: Bálint Rezső: Bármicvó előtt – Kádár Béla: Absalon (magángyűjtemény)
5.) Bálint Rezső önarcképe. Kielelbach Galéria
6.) Apróhirdetés. A Magyar Zsidók Lapja 1939. január