Harsányi László: Zsidó művészek a viharban (133. rész) – Farkasházy(i) Mikós

1939-ben, az első két zsidótörvényt követően az OMIKE (Országos Magyar Izraelita Közművelődési Egyesület) – a Pesti Izraelita Hitközséggel szoros együttműködésben – a fellépési lehetőségeiktől, kenyerüktől megfosztott zsidó művészek számára létrehozta a Művészakciót. Ebben a nagysikerű kezdeményezésben 1944. március 19-ig 550 színész, énekes, zenész, táncos, festő, szobrász, író jutott lehetőséghez és szó szerint éltető levegőhöz.

E hasábokon időről-időre bemutatok egy-egy művészt az akkor és ott fellépő, kiállító szereplők közül.

Farkasházy Miklós festő, grafikus, iparművész Budapesten született 1895 januárjában.

Művészeti tanulmányait Budapesten kezdte, majd több évig Münchenben tanult. 1916 májusában a Világ – beszámolva a Nemzeti Szalon kiállításáról – Farkasházi (így i-vel) Miklóst a festők között a „felemlítendők” közé sorolta.

A világháborút követően Farkasházy Németországban aratta első sikereit, elsősorban litográfiákkal, könyv- és plakáttervekkel. Így számolt be erről többek között a Budapesti Hírlap 1922 áprilisában: „Egy Münchenben élő fiatal magyar festőművész, Farkasházy Miklós München egyik előkelő képszalonjában kiállítást rendezett könyvillusztrációkból, biográfiai(?) művekből és reklámrajzokból. A bajor főváros műértő közönsége, nemkülönben a jó kritikát szűken mérő müncheni sajtó nagy elismeréssel fogadta a tehetséges magyar művész bemutatkozását.”

Münchenből hazatérve itthon reklámgrafikai kiállítással mutatkozott be. Részt vett a „Fészek” iparművészeti műhely megalakításában. Bemutatkozásai, kiállításokon való megjelenései is az iparművészet területéhez kötődtek. Így dicsérte részvételét az 1926 márciusában rendezett csoportkiállítást értékelve az Esti Kurír:

„Szinte mérföldes csizmában halad a csoport élén Farkasházy Miklós grafikus, akinek formanyelve – a hideg tű, színes kréta és a szén eszközei révén – a régi német fametszők robosztus kifejező erejét hozza.”

Mindeközben sikeres kiállításai voltak Németország különböző városaiban, valamint Szlovákiában, Lengyelországban és Olaszországban is. Itthon évente sikeresen rendezte meg műteremkiállításait.

Az 1920-as évek végére Farkasházy itthon a legjelentősebb grafikus művészek közé számított. Elérkezett a változtatás ideje, a művész egyre többször a színes tusfestményeket és a pasztellt választotta témái kifejezési módjaként. Ez utóbbi technika volt meghatározó az 1931-től Párizsban élő Farkasházy sikeres ottani kiállításán is.

1933-ban hazatért. Jellemző erre a korszakára, hogy rengeteget kísérletezett, mindenféle technikát kipróbált: festett olajjal, készített akvarelleket, vágott ki lombfűrésszel kompozíciókat, készített réz-, fa- és linóleummetszeteket. 1935 szeptemberében a feleségével – akivel sokszor rendeztek közös kiállítást, még 1945 után is – együtt mutatták be a fadofit nevű „találmányukat”. Erről így számolt be a Népszava:

„A kiállítás keretében Donner Gertrud Mária és Farkasházy Miklós bemutatják közös találmányukat, a ’fadofit’-nek nevezett, műanyagból készült színes vonalreliefet, amely furcsa, bizarr keverékét adja a festménynek és a kerámiának.”

A KUT tagja volt, részt vett a művészcsoport tárlatain. Ezeken kívül továbbra is ott volt minden jelentősebb kiállításon itthon és külföldön is.

Az OMIKE Művészakció négy képzőművészeti kiállításán vett részt 1942 és 1944 között.

1945 után először májusban a Szocialista és Munkás Képzőművészek tavaszi kiállításán mutatkozott be. Ekkor még több kiállítást is tudott rendezni, vagy ilyeneken részt venni. 1946-ban például a feleségével közösen rendezett kiállítását az újságok szerint meglátogatta Tildy Zoltánné, a köztársasági elnök felesége, és Szakasits Árpád államminiszter.

Az 1950-es években kisodródott az akkori művészeti közélet fő áramlatából, hiszen stílusa, technikái, témaválasztása eltért az akkor elvárt és támogatott szocialista realizmus irányzattól. Így foglalta mindezt össze Majoros Valéria a 2005-ben megjelent kiállítási katalógusban (Az utókor tisztelgése, Aulich Art):

„Farkasházyt a festőt kezdték elfelejteni. Évekig nem írtak róla az újságok, nem szerepelt tárlatokon. 1955-ben csupán három rézkarcát tartották érdemesnek arra, hogy kiállítsák őket a Műcsarnok ’VI. Magyar Képzőművészeti Kiállításán’. Az akkori kultúrhatalom ’nagy kegyesen’ festésének felajánlásával kínált számára megélhetést… Élete utolsó évtizedében a szocialista szemlélet szerint elutasított absztrakt művészettel tüntetett a művészi szabadság mellett.”

1964 júniusában hunyt el, halála után képei sikeresen szerepeltek a különböző aukciókon.

Képek:

1.) Fotóportré. kieselbach.hu
2.) Színházi Élet, 1926. 13.
3.) Tolnai Világlapja, 1930. 4.
4.) Ecsetek és üvegek, OMIKE Művészakció IV. kiállítás, 1943.
5.) Kompozíció. pinteraukcioshaz.hu