1939-ben, az első két zsidótörvény életbelépését követően az OMIKE (Országos Magyar Izraelita Közművelődési Egyesület) a Pesti Izraelita Hitközséggel szoros együttműködésben létrehozta a Művészakciót, a fellépési lehetőségeiktől, kenyerüktől megfosztott zsidó művészek számára. Ebben a nagysikerű kezdeményezésben 1944. március 19-ig (az utolsó kutatási eredményeim szerint) 534 színész, énekes, zenész, táncos, festő, szobrász, író jutott bemutatkozási lehetőséghez és így szó szerint éltető levegőhöz.
A korábbi közlés-sorozatom (Zsidó művészek a viharban) folytatásaként e hasábokon időről-időre bemutatok majd egy kis részletet, érdekességet a Művészakció szervezetéről, műsorairól, és továbbra is megemlékezem majd egy-egy művészről az akkor és ott fellépők, kiállítók közül. Szerepelnek szándékom szerint azok a Művészakción kívüli kísérletek is, amelyek átmeneti menedéket biztosítottak az érintett művészek számára.
Miért is volt
szükségük a zsidó művészeknek 1939-től menedékekre?
Anélkül, hogy itt és most
belebonyolódnék az akkori politika és benne a zsidótörvények történetébe és
hatásaik taglalásába, egy intézményről az új sorozat elején feltétlenül írnom
kell. Ez pedig a Színészkamara, hivatalos nevén a Színművészeti és
Filmművészeti Kamara, amely az első zsidótörvény alapján kezdte meg működését
1939 januárjában.
A zsidó vallású (izraelita) tagok arányát húsz százalékban
korlátozták a Kamarában.
A kamarai tagság hiánya lehetetlenné tette a színházi
„munkavállalási” szerződések megkötését. (Ez igaz volt a színházak nem színész
– zenész, táncos, technikai, pénzügyi, stb. személyzetének – tagjaira is.)
A színésztársadalom
teljes megosztottságát, amelyet a második zsidótörvény és az ezt követő faji
törvények, rendelkezések még csak tovább erősítettek, talán legplasztikusabban
az akkor 32 éves Fellegi István színész, rendező mutatta meg az Egyenlőség 1938. augusztus 4-i számában
megjelent cikkében. Íme, egy részlet:
„Ugye nem veszed zokon, kedves kollégám, hogy szerény soraimmal zavarlak. Jól tudom, mostanában sok a dolgod, tegnap is találkoztam veled a színház folyosóján, hónod alatt vastag kéziratcsomagot szorongattál, zsebeid tele voltak azokkal a még nem régen ismeretlen című újságokkal, amelyekből hihetetlen rövid idő alatt megtanultad az új idők divatos szólamait. Megtanultad és dicséretes kitartással hirdetted, hogy nekem és a hozzám hasonló „rendezetleneknek” nincs helyük a magyar színpadon.”
Az előkészítő
bizottság három hónapi munka után összesen 1682 tagot vett fel a Színészkamarába.
A korabeli lapok hiányos adatai alapján végzett számításaim szerint összesen
123 budapesti és 327 vidéki színész maradt ki ekkor a Kamarából. Ennek oka
lehetett a megfelelő okmányok hiánya, vagy ezek beadásának elmulasztása. Az adatokból
nem állapítható meg, hogy hányan voltak, akiket kifejezetten zsidó vallásuk
miatt nem vettek fel a Kamarába. Számuk minimum 70-80 főre volt tehető.
A második
zsidótörvény után a zsidó kamarai tagok arányát 6 százalékra csökkentették, és
az érintettek köre már nem csupán az izraelita vallásúakra, hanem a zsidó származásúak
egészére kiterjedt. (Itt és most eltekintek az érintettség kissé bonyolult
leírásáról.) Összesítő adat nincs arról, hogy ezek a változások milyen újabb
hullámot indítottak el, mekkora volt a kamarai tagságukat elvesztő, vagy oda
hiába felvételiző színészek, színházi zenészek, stb. száma.
A Színészkamara
vezetése és tisztségviselői árgus szemekkel vizsgálták a színházak működését,
hogy azok maradéktalanul betartják-e a rendelkezéseket. Rengeteg figyelmeztetésről,
előadások betiltásról adtak hírt a korabeli újságok. Íme, példaként egy, amelyet
Az Est 1939 februárjában közölt a
Városi Színházban már korábban betiltott, majd mégis bemutatott „A corneville-i
harangok”-ról:
„Most váratlan fordulat történt az ügyben. A színházi kamara közölte a Városi Színház igazgatóságával, hogy kilenc zenésznek – akik nem tagjai a kamarának – azonnal távoznia kell a zenekarból, ellenkező esetben nem engedélyezi az előadást.”
Az igazgatóság engedni volt kénytelen és másokat szerződtettek a zenekarba.
A kamarai intézkedések számtalan képtelen helyzetet hoztak létre.
Erre példaként idézek a Kis
Újság 1939. márciusi cikkéből, amely a ligeti mutatványosoknak a kamarai intézkedésekkel kapcsolatos gondjairól szólt:
„Nagy izgalom uralkodik a Népligetben. […] A szezon indulásakor a komédiák tulajdonosai, érdeklődésünkre, olyan utasítást kaptak, hogy idén a Népligetben érvényesülnie kell a számaránynak. El kell bocsátaniuk a zsidó bohócokat, artistákat, kikiáltókat és egyebeket, ha azok fölötte vannak a százaléknak. A dolog azonban nem olyan könnyű, mint amilyennek látszik. mert megeshet, hogy valamelyik társulatnál zsidó az altestnélküli nő és zsidó a törpe bohóc, bajos helyettük hasonló zsánerű keresztényt találni.”
És álljon itt egy valódi álhír is a Magyar Élet , „Ne írja meg Szerkesztő Úr!” 1939. áprilisi rovatából:
„… a budapesti művészkörökben mesélik a következő viccet: Betiltották a Hófehérke és a 7 törpe filmet. Éspedig azért, mert a hét törpe közül kettő nincs benne a színészkamarában.”
Szerződésének lejártával és újabb szerződések hiányában egyre több zsidó származású művész került az utcára.
Voltak kísérletek a jobboldali körök, még inkább a szélsőjobboldaliak részéről zenei- és képzőművészeti kamarák létrehozására is, de ezek sikertelenül végződtek.
Nem tudjuk átérezni, hogy mit jelentett a kamarai tagság elutasítása az érintett színészek számára. Ennek példájára ezért álljon itt egy pár mondat Keleti László azokban az években megjelent könyvéből (Keleti László: Pesttől-Pestig, Budapest, szerzői kiadás, é. n., 4.):
„Megalakult a színészkamara!
Közöljük a felvett tagok hiteles névsorát! Reszketett kezemben az Újság, amíg
átnéztem a névsort. Kerestem a nevemet. Nem találtam. Már szólni akartam
Valinak, de azután még egyszer és újra meg újra átolvastam. Sehol nem
találkozhattam a nevemmel. Az arcom sápadt lehetett, a kezem reszketett, mert
Vali ijedten szólt rám:
Mi van veled, az
Istenért?!
Semmi… semmi… csak…
Eltoltam magam elől a tányért és üresen bámúltam a levegőbe.
Vali
türelmetlenkedett:
Mégis mi történt?… Semmi, fiam… csak…
csak ebben a pillanatban megszűntem színésznek lenni…
Megőrültél?
Dehogy… Még nem…
Csak nem vettek fel a kamarába.”
A helyzet orvoslására, a kamarából kimaradt és állás nélküli izraelita (ezt a szűkítést majd máskor megmagyarázom) színészek és egyidejűleg a többi művészcsoport helyzetének megsegítésére kezdték megszervezni a Művészakciót, a Pesti Izraeli Hitközség bizonyos vezetői és egyes jelentősebb kapcsolatokkal rendelkező színészek.
Erről majd a folytatásban, máskor.
Irodalom:
Harsányi László: „Őrségváltás” a kultúra területén.
A Művészeti kamarák, 1938-1944.
Tanulmányok a Holokausztról X. 13-58. Szerk.: Randolph L. Braham, Múlt és Jövő, 2019.
Képek:
1.) A Hungarista Mozgalom javaslata a Színészkamarai választásokra OSZK Színháztörténeti Tár
2.) Fellegi István fotója OSZMI Archívum
3.) Kiss Ferenc a Színészkamara elnöke. hangosfilm.hu
4.) A Magyar Színészet-nek, a Színészkamara hivatalos lapja legelső számának címlapja
5.) Keleti László, Színházi Élet 1930. 27.
