A Budapesti Zsidó Hitközség (BZSH) fenntartásában működő Scheiber Sándor Iskola 10. b osztályos diákjai az idén ismét indultak a Centropa Alapítvány zsidó temetőket bemutató nemzetközi pályázatán. Az iskolában kiemelt jelentőségű oktatási feladat, hogy a tanulók megismerjék a vidéki zsidó közösségek történetét és életét is.
A Centropa felhívására készült projekt az iskolavezetés támogatásával jött létre dr. Tóth Andrea, a Scheiber-iskola tanára, a Salgótarjáni Zsidó Hitközség elnöke és Patkó Csaba osztályfőnökök közreműködésével.
Mint dr. Tóth Andrea elmondta: Salgótarján városa tavaly volt 100. éves és ebből az alkalomból a helyi zsidó közösség állandó kiállítást és több kulturális programot isszervezett az érdeklődőknek. A Scheiber-iskola diákjai novemberben látogattak el a városba, ahol megismerték a helyi zsidóság történelmét és az elhelyezett botlatóköveket is felkeresték.
Hozzátette: sajnos már csak a zsinagóga és mikve helyszínein járhattak a tanulók, mert városrendezési okokból a zsinagóga és a mikve épületét is lerombolták már. A projekt keretében a helyi zsidó temetőben készült filmmel a tanulók az ősök emléke előtt tisztelegnek.
