Mártírjainkra emlékeztünk a Kozma utcai temetőben

2022. Szeptember 18. / 20:13


Mártírjainkra emlékeztünk a Kozma utcai temetőben

Vasárnap reggel tartotta hagyományos mártír megemlékezését a Budapesti Zsidó Hitközség (BZSH) Chevra Osztálya a Kozma utcai temetőben. Hegedűs D. Géza Kossuth- és Jászai Mari-díjas színművész szavait követően Mester Tamás, a BZSH elnöke emlékezett meg a holokauszt áldozatairól, kiemelve: évről-évre kötelességünk ezen a napon fejet hajtani azok emléke előtt, akik a náci tömegmészárlás során életüket vesztették a haláltáborokban. 

Az elnököt követően Moran Birman, Izrael budapesti nagykövetségének nagykövet-helyettese mondta el beszédét, majd dr. Verő Tamás főrabbi emlékező szavait hallgathatták meg. A főrabbi kiemelte: ahogy telnek az évek, egyre kevesebben lesznek, akik személyesen tudnak beszámolni a holokauszt borzalmairól, de nekünk az a feladatunk, hogy a múlt borzalmaira mindig emlékezzünk és egyben emlékeztessük a jövő generációit is – írja a BZSH honlapja.

mest..jpgMester Tamás, a BZSH elnöke

Az alkalomhoz illő gyászzsoltárt dr.Nógrádi Gergely főkántor énekelte el a, majd a megemlékezés végén felhangzott a gyászolók kádisa és a jelenlévők elhelyezték az emlékezés köveit a mártíremlékműnél. A BZSH honlapjáról az alábbiakban közöljük dr. Verő Tamás beszédét teljes terjedelmében.

306729211_422212243388423_7936399436162787689_n.jpgDr. Verő Tamás

DR. VERŐ TAMÁS FŐRABBI:  MIÉRT?

Miért? Miért állunk ma itt? Itt vannak velünk olyanok, akik átélték a borzalmakat, és ők kötelességüknek érzik eljönni. Vannak itt, akik leszármazottak, és akiket így neveltek, hogy itt kell lenni tiszteletből, hagyományból, szeretetéből. Vannak itt fiatalok, akiknek itt kell lenni, mert azt mondták nekik, és akik ehhez szoknak hozzá. Végül vannak olyanok, akik nem jönnek el, mert nem tudnak, betegek, messze laknak, vannak akik úgy érzik, nem kell itt lenniük.

307161445_422212116721769_4784253361295180457_n.jpgDr. Verő Tamás főrabbi egy emlékezővel

Miért állunk ma itt? Mert emlékezünk és emlékeztetünk. Áhénu bnéj iszráél semászru náfsám ál kedusát hásém. Megölte őket a gyűlölet, őrizze emléküket a szeretet. Az emlékművön szereplő idézet sokrétű üzenetet szolgál, és kérdésünkre is ad egyféle választ. Ma, akik itt vagyunk, annak köszönhetik a létüket, azt, hogy itt lehetnek, hogy valaki a családjukban túlélte a rettenet korát. 

Mert a hatmillió meggyilkolt zsidó közül hatszázezren azok voltak, akiket Magyarországról hurcoltak el, kisemmizték, vagonokba zsúfolták, és nagy részüket egyenesen a gázba és a krematóriumba terelték. Mi volt az egyetlen bűne az Auschwitz-Birkenauba 6 hét alatt deportáltaknak? Végrehajthatta volna a néhány tucat német megszálló ezt a szörnyű rémtettet? A magyar hatóságok hathatós segítsége nélkül ezt nem lehetett volna végrehajtani! 

Az itt élő lakosság, az akkori vezetők hallgattak és félrefordították a fejüket. Ismét felteszem a kérdést: mi volt a bűne az idős nagyszülőknek, az anyáknak, fiatal gyerekeknek? Igen, zsidók voltak!

306778172_422212620055052_146465449318183654_n.jpgHeisler András és Mester Tamás

Akik túlélték a borzalmakat, kétségbeesetten keresték a hozzátartozókat, rokonokat, barátokat. Tudomásul kellett venni, nincsenek többé! A lágerek felszabadítása után számos ország küldött segítséget, hogy hazatérhessenek a túlélők. A magyar állam ebben sem vett részt, ez a segítségnyújtás is elmaradt! Az életet újra kellett kezdeni. Mi csak egy-egy ilyen túlélő hihetetlen testi és lelki erejének köszönhetjük, hogy itt lehetünk és emlékezhetünk.

Emlékezünk és emlékeztetünk, mert a gyűlölet meg-megújul! Az örökségünkben benne van a sárga csillag viselése, a jogfosztások, a gettókba kényszerítés, az éhezést és  az éheztetés, a vagonokba terelés, a koncentrációs táborok mindennapjai, az árammal telített szögesdrótok, és a krematóriumok kéményein felszálló füst! 

Kimondva vagy kimondatlanul ott él az első, a második és a harmadik generáció génjeiben, idegrendszerében! Sajnos vannak intő jelek, melyek azt mutatják, hogy nem szabad engedni, hogy feledésbe menjenek a megtörtént borzalmak! Hiszen a Soá sem a deportálásokkal kezdődött. Először a szavak, a törvények, majd a szörnyű folytatás! 

Önmagunknak szüksége van arra, hogy ne feledkezzünk meg a Soáról, a Holokausztról és a külvilágnak is kell a figyelmeztetés, az újra átélés borzongása, mert ez az, ami emlékeztetéssel talán figyelmeztet, és óva int mindenkit.

306960968_422212013388446_3613884647625739846_n.jpgDr. Kunos Péter és Szabó György

Pár napja egy zoom-hívásban különleges történetet hallottam Landeszman György főrabbitól, akik elmesélte, hogy dr. Scheiber Sándor professzorral rendszeresen jártak betegeket látogatni. Egyik alkalommal a zsidó kórházban Mojse Weisz ágyához léptek, az egykori ortodox főrabbihoz, aki azt kérdezte tőlük, hogy az Örökkévaló mért hagyta, hogy pont az a szerve legyen beteg, amivel őt szolgálta egész életén át. Ugyanebben a pillanatban, a mondat második felében azt kérte, hogy a betegágya melletti asztalon levő gyümölcsből adjanak neki, amit megfogott, áldást mondott rá, és megette. A miért kérdés feltevésekor már tudta a hívő főrabbi, hogy nem szabad így gondolkodni, és már egy áldással, egy Istenszolgálattal próbálta ellensúlyozni a mondatát. Mi most ezért is vagyunk itt.

Megölte őket a gyűlölet, őrizze emléküket a szeretet. A Tórában áll: timhe et zéher ámálék mitáhát hásámájim, lo tiskáh. Töröld ki emlékezetét Ámáléknak, ne feledd. (5Mózes 25:17–19.) Nem szabad felejtenünk, ez kötelességünk, és ugyanakkor nekünk ki kell törölni az emlékét. Csak azt tudjuk elfelejteni, amit felidézünk, amit átgondolunk, amiről beszélünk, a munkaszolgálatot, a numerus clausust, a magyar hangokat, amelyek magyar emberektől érkeztek, akik még utolsó pillanatban kényszerítették a javak átadását, a maradék reménysugarat is elvéve a szomszédaiktól. 

Persze, voltak, akik életük veszélyeztetésével mentettek és segítettek. Az igaz embereknek köszönet és hála! Voltak, akikben a szeretet legyőzte a gyűlöletet. Ha tanulunk a múltról, ha beszélünk a túlélőkkel az átélt mindennapokról, ha összegyűlünk és emlékező imát tartunk, akkor a gyűlölet menetét felelevenítjük. 

Megismerve a jeleket, és szinten tartva érzékszerveinket, és figyelmünket fenntartva, éberen maradva, hogy azokat a pillanatokat, napokat és éveket, amik megelőzték a vészkorszakot, ismerjük fel a baj közeledtét, tudjunk időben lépni, tenni, változtatni. Csak úgy tudunk elfeledni, azaz elkerülni, hogy mindaz meg ne ismétlődhessen, ami a vészkorszakot jellemezte, ha rágondolunk, ha tanulunk róla, ha foglalkozunk vele, ha átéljük újra mindazt,ami megtörtént. Nekünk kell ezt tenni, gyermekeknek, unokáknak, dédunokáknak.

Mért történhetett mindez meg? Pár hete péntek esti ima alatt horogkeresztet fújtak a Frankel zsinagóga falára.

Ezt és ehhez hasonlókat tettek a nyilasok 76 évvel ezelőtt. Irigységből talán. Kilátástalanság miatt talán. Gyűlölettől vezérelve talán. Sorolhatnám. Talán mindez együtt. Emberek azt gondolták, hogy őnekik több joguk van, mint a másik embernek. Emberek azt gondolták, hogy ők többet érnek, mint mások. Emberek azt gondolták, hogy vannak olyan embertársaik, akik alábbvalók, akik nincsenek az ő szintjükön. 

És a gondolatokat tettek követték. A tettek, a fizikai atrocitások, végül az öldöklés. Nem volt senki, aki időben szólt volna. Vagy ha voltak olyanok, akik szóltak, nem voltak elegen.

Az embereknek meg kell ismerni a múltat, és fel kell ismerni a jeleket. Amit most teszünk, az ennek az útnak fontos állomása. És a lényeg, ha látjuk, érezzük, akkor szólni kell, nem szabad csöndben maradni, és többség, a normális viselkedés oldalán kell legyen, akik tevőlegesen nem hagyják, hogy sérüljön bárki is. Ez a munka, ez a tett maradt el 1944-45-ben.

Érezzük és látjuk, hogy egyre kevesebben vagyunk itt évről évre. Ez így van. Kevesebb és kevesebb ember az, aki a Scheiber iskolásokon kívül összegyűlik Ros Hasana az új év előtti rendszeres a szlihot mondás napján a Kozma utcai temetőben, ahol majd' háromszáz ezer ember végső nyughelyén emlékezünk.

Nem hallgathatok el egy olyan sajnálatos eseményt. amely néhány napja történt: Dúró Dóra képviselőasszony parlamenti dolgozószobájában elhelyezték Horthy mellszobrát. Miért és hogyan történhet meg egy ilyen felháborító esemény? Hogyan gyalázhatják meg 2022-ben az elhurcolt és megölt 600 000 zsidó ember emlékét? Horthy Miklós kormányzása, az általa aláírt rendeletek alapján, deportálhatták a vidéki zsidóságot!! Ennek az „embernek” szobra lehet az országházban?  Szánalmas és szégyenletes! Ezt nem hallgathattam el!

1949. szeptember 20-án kedden, 4 nappal 5710. év ros hasanaja előtt felavatták a 131 éves rákoskeresztúri izraelita temetőben  a zsidó mártírok emlékművét, ahol most mi is állunk. A Kozma utcai méltóságteljes avatás a Hajós Alfréd olimpikon, sportoló és építész által tervezett emlékmű előtti térségen zajlott, és mi is ezt tesszük 2022. szeptember 18-án, egy héttel Ros Hasana előtt. Azóta minden évben, 73 esztendeje emlékezésnek ad helyet ez a terület. Környező emlékművön nevek. Rájuk emlékezünk, és ha körbepillantunk, látjuk, hogy kis táblák, papírok, új és új feliratok, nevek jelennek meg a falakon, és egyre kevesebben vannak, akik maguk is átélték a rémes időt, és az utána születettek is már ritkulnak.

Mért kell nekünk újév előtt itt fejet hajtani? Mert az ünnepre készülve – szlihot, elnézést kérő kora reggeli fohászaink – lelkünk a családi és a közösségi munka, a sófár hanggal kisegítve önértékelésre és mérlegelésre késztet, kényszerít. Ebben a család és a közösség támasza minden ünnepen az egyik legfontosabb. És ilyenkor még jobban érezzük a hiányukat. A dédnagyszülőknek, nagyszülőknek, szülőknek. Rájuk emlékezünk…

Forrás: Bzsh.hu
(Fotók: Szentgyörgyi Ákos/BZSH.hu)

mazsihisz icon
Szeretnél értesülni új hírekről? Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy mindig friss híreket kapjon!

Ezek is érdekelhetnek

Tudomány
Dr. Konok Péter: Nehéz a zsidó bányászok élete…
Zsidó világ
Egy szinte elfelejtett böjt: a „báháb”