Egykori lakóhelyén, az újlipótvárosi Pozsonyi utca 32. szám alatt ma felavatták Benedek István Gábor (1937-2022) író, újságíró emléktábláját. A megemlékezést a XIII. kerületi önkormányzat szervezte, az emléktáblát az író özvegye, Benedekné Köves Hajnalka és dr. Tóth József, a kerület polgármestere leplezte le.
A mai megemlékezésen Szepes Erika, a Nagy Lajos Irodalmi és Művészeti Társaság elnökének megemlékező beszédét Rácz Attila színművész olvasta fel, az író- és újságírótársadalom nevében Kácsor Zsolt író méltatta Benedek István Gábor életművét és személyiségét. A rendezvényen bejátszást hallhattak a résztvevők abból az interjúból, amelyben BIG a lakóhelyéről, Újlipótvárosról beszélt nagy-nagy szeretettel. A koszorúk elhelyezése után Benedekné Köves Hajnalka köszönte meg az önkormányzat és minden résztvevő segítségét, hozzájárulását az emléktábla elkészítéséhez és felavatásához. Az alábbiakban Kácsor Zsolt beszédét közöljük.
Ma itt állunk, hogy közösen emlékezzünk Benedek István Gáborra, az íróra, az újságíróra, a barátra, aki két évvel ezelőtt távozott közülünk. Szerencsések vagyunk, hogy személyesen ismerhettük őt, és szeretném remélni, hogy az utódaink, akik évtizedek múlva megállnak majd e tábla alatt, remélhetőleg tudni fogják, hogy ez a jel arra az emberre emlékeztet, aki a tótkomlósi Tórát írta. Szeretném remélni azt is, hogy az utókor számára BIG rendkívül szívélyes személyisége átviláglik majd azokon a sorokon, amelyek ebben a házban születtek, ahol kedves barátunk oly sok éven át alkotott, élt és szeretett.
„Emlékezzél meg az egész útról, amelyen vezetett téged az Örökkévaló, a te Istened e negyven éven át a pusztában, hogy sanyargasson téged, megkísértsen téged, hogy megtudja, mi van a szívedben, vajon megőrzöd-e parancsolatait vagy nem?”
Bizonyára tudják, hogy szent könyvünkből, a Tórából idéztem, s tudják azt is, hogy Benedek István Gábor valóban bejárta a maga pusztáját. Életútja nem volt mentes a megpróbáltatásoktól, a nehézségektől, a tragédiáktól, és ő mindig hittel, kitartással és derűvel nézett vissza arra a világra, amely nyolcvan éve az elpusztítására tört. Úgy járt a világban, olyan mosolygó arcccal, mint aki tudja, hogy akinek az írás a fegyvere és az Örökkévaló a pajzsa, az nem győzetik le soha.
Megint a Bibliát idézem, ezúttal a példabeszédeket: „És láttam, hogy nincsen jobb, mint hogy örűljön az ember a műveivel”. Igen, BIG ebben az értelemben boldog ember volt: számára az írott szónak megvolt a maga szentsége. A világ dolgai iránti olthatatlan kíváncsiság hajtotta. Íróként, újságíróként egyaránt a legmagasabb színvonalat képviselte, publicisztikái éleslátásról, mély emberismeretről tanúskodtak, míg irodalmi művei – regényei, novellái, esszéi – az emberi lélek mélységeibe vezették el az olvasót. Stílusa egyedi volt: egyszerre könnyed és gondolatgazdag, humoros és megrendítő. De művei nemcsak szórakoztattak, hanem tanítottak is, hiszen amit átadott nekünk, az nem más volt, mint a jó és a rossz örök harcának dokumentuma.
A társalgás volt a másik szenvedélye. Órákon át tudott beszélgetni a legkülönbözőbb témákról, a politikától a művészeten át a mindennapi élet apró örömeiig. De nem monológokat mondott, hanem mindig kész volt meghallgatni másokat, kész volt segíteni és tanácsokat adni. Számára a kommunikáció nemcsak egyszerű információcsere volt, hanem a lelkek találkozása.
Nem csoda, hogy az ő jelenlétében egy-egy órácskára mindig elhittük, hogy a világ mégiscsak remek hely, hiszen BIG különlegesen kedves, szívből jövő melegséggel megáldott ember volt, akinek a derűs mosolya azt üzente: „nincs nagy baj, öregem, fel a fejjel!".
Ebben az országban, ahol az érdektelenség és a közöny oly sokszor megkeseríti egy alkotó életét, nagy dolognak tartom, hogy BIG még életében megkapta azokat az elismeréseket, amelyeket megérdemelt. Szülővárosa, Tótkomlós és Bécs-Gerasdorf a díszpolgárává választotta. A Magyar Zsidó Kulturális Egyesület (Mazsike) a Magyar Zsidó Kulturáért Életmű-díjban részesítette, a Nagy Lajos Irodalmi és Művészeti Társaság Emlékéremmel tüntette ki, a Raoul Wallenberg Egyesület 2021-ben neki ítélte az Ember Mária-díjat. Megkapta a Rózsa Ferenc-díjat, az Aranytollat, a Magyar Érdemrend Lovagkeresztjét és a nemzetközi Mensch-díjat. Tegyük hozzá, mindezt messze nem érdemtelenül.
Hiszen ő nemcsak a hivatásának élt, hanem szívügyének érezte a közösségért végzett munkát is, így részt vett olyan fontos társadalmi szervezetek munkájában, mint a NÜB – a Nácizmus Üldözötteinek Országos Egyesülete.
Végül, de nem utolsósorban, BIG számára rendkívül fontos volt a zsidósága. Mélyen hitt a zsidó közösség erejében, hagyományaink, kultúránk, történelmünk példátlan voltában. „Halld meg Izrael! Az Örökkévaló, a mi Istenünk, az Örökkévaló egyetlen!” BIG számára ez az egyetlen Isten nemcsak vallási fogalom volt, hanem az élet értelme, a mindenség alapja, a reménység magva. Zsidó identitása meghatározta gondolkodását, írásait, a holokauszt traumájának feldolgozása, a zsidó hagyományok, a hit és a közösség erejének bemutatása végigkísérte írói pályáját.
Kedves BIG!
Hiányzik bölcsességed, humorod, a veled való beszélgetések derűs hangulata, de emlékedet örökké megőrizzük szívünkben. Az emléktábla, amit ma itt elhelyezünk, nemcsak a fizikai jelenlétedre emlékeztet majd, hanem arra a szeretetre is, amit tőled kaptunk. Szeretném hinni, hogy sokan vagyunk, akik ezt a szeretetet viszonozhattuk. Köszönöm, hogy voltál nekünk!
Legyen áldott az igazak emléke!
