Bródy Sándor: „Még kiderül rólam, hogy egész rendes zsidó vagyok”

Ünnepélyes keretek között avatták föl Bródy Sándor (1863-1924) felújított síremlékét ma a Kozma utcai zsidó temetőben. A rendezvényen – amely egyúttal megemlékezés volt az író halálának 100. évfordulója alkalmából – a Szövetségünket dr. Róna Iván, a Budapesti Zsidó Hitközség (BZSH) alelnöke képviselte. 

Mint az a megemlékezésen Móczár Gábortól, a Nemzeti Örökség Intézete (NÖRI) főigazgatójától elhangzott: a 2005 óta védettséget élvező síremléket a NÖRI kétmillió forintból újítatta fel. Móczár Gábor kitért arra, hogy intézményük kiemelten fontosnak tartja felújítani azoknak a zsidó alkotóknak, művészeknek, közéleti szereplőknek a síremlékét, akiknek munkássága meghatározó szerepet tölt be a magyar kultúrában. 

Tőzsér Istvánné Géczi Andrea, az egri Bródy Sándor Megyei és Városi Könyvtár vezetője többek között arról beszélt: hatalmas megtiszteltetés számukra, hogy a család náluk helyezte el a Bródy-Hunyady hagyatékot, azon belül becses kéziratokat, első kiadású könyveket és személyes tárgyakat. Felolvasta az Egyesült Államokban élő Alexander Brodynak, Bródy Sándor dédunokájának, Alexander Brody (1933-2022) fiának erre az alkalomra írt levelét, amelyben a dédunoka hálás köszönetet mondott azért a figyelemért és szeretetért, amelyet a Bródy család iránt tanúsítanak azok, akik a mai avatáson megjelentek, és szerepük volt a síremlék felújításában. Tőzsér Istvánné Géczi Andrea a beszédét a 2022-ben elhunyt Alexander Brody szavaival zárta: 

„Csak azt tudja az ember biztosan megtartani, amit már másnak adott szeretettel"

Csepreghy Nándor parlamenti államtitkár, miniszterhelyettes is szót kapott az avatáson, aki kitért arra, hogy miért éppen ő mondhat most beszédet, elvégre nem a kulturális szférában dolgozik, hanem az építési és közlekedési tárca miniszterhelyettese. Mint mondta, ennek az az oka, hogy baráti kapcsolatba kerülhetett Alexander Brodyval, az író unokájával, aki a fogadott fiaként tekintett rá. Csepreghy Nándor nagy szeretettel beszélt a Bródyakról, s megjegyezte azt is: 

Bródy Sándor nevét szinte mindenki ismeri, de ma sajnos csak kevesen olvassák, vagy legalábbis kevesebben, mint kellene.

A megemlékezésen jelen volt Kirschner Péter, a Magyar Zsidó Kulturális Egyesület (Mazsike) elnöke, Radó István, az Egri Zsidó Kulturális Egyesület (Ezsike) vezetője, valamint az egri Bródy Sándor Megyei és Városi Könyvtár számos könyvtárosa, munkatársa.

Szövetségünk nevében dr. Róna Iván, a Budapesti Zsidó Hitközség (BZSH) alelnöke állt a közönség elé, akinek a beszédét az alábbiakban teljes terjedelmében közöljük.

* * *

Nagy örömömre szolgál, hogy a mai rendezvényen én szólhatok önökhöz a Budapesti Zsidó Hitközség nevében, és ennek nemcsak az az oka, hogy Bródy Sándor a hittestvérünk volt, akire minden magyar zsidó büszke lehet. Az örömömnek van egy magánéleti vonatkozása is: Bródy Sándorhoz hasonlóan az én édesanyám is Egerben született. Egri zsidó lány volt, és a családjával együtt a holokausztig Egerben élt, amit ő – az Istennek hála – túlélt, ellentétben a családja többi tagjával.

Dr. Róna Iván

Mivel az édesanyám 1911-ben született, el lehet játszani a gondolattal, hogy gyermekként talán látta is Egerben Bródy Sándort, ahogyan laza eleganciával, félrecsapott kalappal és a szájában szivarral végigment az egri főutcán. Nem tudom, hogy ez megtörtént-e, de szeretném hinni, hogy igen. 

Az viszont egészen bizonyos, hogy ismerte a családot, hiszen Bródy Sándor egy egri zsidó gabona- és borkereskedő, Bródy Jakab gyermekeként született. És felnőtt éveiben gyakran emlegette keserű szájízzel, hogy szegény apja csak odáig jutott a társadalmi ranglétrán, hogy az egri érsek „házi zsidaja” lett belőle, akinek jelesebb napokon helyet szorítottak az érseki palota nagy ebédlőjében az érseki asztal egyik távoli sarkában… 

Bródy Sándor számára a zsidósága fontos volt, főleg az élete vége felé, amikor a legszorosabban visszatalált ősei hitéhez. Hadd idézzek ezzel kapcsolatban néhány visszaemlékezést. 

A következő idézetek a Múlt és Jövőben jelent meg száz évvel ezelőtt. Egy emlékező ezt írta:

„– Egy unokahúgom – mondotta Bródy Sándor –, egyetlen a családomban, kikeresztelkedett. Sírva jött ide a szobámba, letérdepelt az ágyam elé és úgy rimánkodott, hogy bocsássák meg neki. A kezem után kapkodott, szerette volna megcsókolni, de nem engedtem. Kikergettem a szobámból, egy jó szót sem szóltam neki, pedig a szívem majd meghasadt, úgy szerettem azt a lányt…”

Ugyanebben a lapban közöltek egy másik idézetet is tőle:  

„Világéletemben mindig közelebb állt hozzám az egri paraszt, mint a galíciai zsidó. De ha a galíciai vagy orosz zsidót, valahol Kisenevben, vagy Odesszában ölték, akkor egyszerre csak mindig megéreztem, hogy az én fajtámat ölik. Pedig, alig láttam két galíciait életemben, beszélni még eggyel sem beszéltem soha.”

És még egy idézet Bródy egyik tisztelőjétől:

„A János szanatórium egyik csendes szobájában egy kis, elemistának való héber alefbétet  mutatott nekem a nagy Bródy, és ezt mondta: Héberül tanulok olvasni, mert már sajnos elfelejtettem. Egyszer Livornóban, ahol talán a legszebb zsidó hitközség van a világon, felhívtak a Tórához. Nagyon szégyelltem magam, mert egy betűt sem ismertem meg... Pedig szépen tudtam én ezt gyerekkoromban . . . Múlt héten egy éjszaka hazahoztam ezt a kis abc-t. Felejthetetlen izgalom volt, mikor kinyitottam és rábámultam a betűkre, hogy megismerjem őket. Egyik anyámra hasonlított, a másik apámra... Szép betűk, nagyon szépek. Én azt hiszem, hogy bennük megismerem az őseimet, a nagyapámat, a dédapáimat... És magamat is, hogy ki vagyok, ki voltam?”

Hogy ki volt az az ember, akire ma emlékezünk?  

Nem vagyok irodalomtörténész, hogy erre egzakt választ adjak, de Bródy Sándornak régi olvasója vagyok, és a kérdésére, hogy ki volt ő, azt kell mondjam: száz évvel a halála után is büszke lehet rá minden magyar zsidó, hogy Bródy Sándornak már huszonéves korától az ország első írói között forgott a neve. 

Hiszen nagy magyar író volt, akinek az írói fantáziáját csakis a legigazibb és legfontosabb dolgok izgatták, azaz a halál, a nyomor, a szegénység, a szerelem. És ha már Bródyt idéztem, hadd zárjam beszédemet az ő szavaival:

„Na látják, még kiderül rólam, hogy egész rendes zsidó vagyok.”