Győri megemlékezés: „Ott már csak a csend honolt"

2024. Július 08. / 13:41


Győri megemlékezés: „Ott már csak a csend honolt"

A győri zsidó temetőben tegnap emlékeztek meg a nyolcvan éve történt borzalmakról, annak a több mint 5000 ártatlan embernek a meggyilkolásáról, akiket Győrből hurcoltak a halálba. Dr. Grósz Andor, a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége (Mazsihisz) elnöke arról beszélt az eseményen, hogy a leszármazottak feladata emlékezni és emlékeztetni a történtekre.

A vészkorszak tragédiája nemcsak a több százezer elragadott élet, szeretteink elvesztése és túlélők szenvedése. Tragédia az emberéletekre alapozott jövő és gyarapodás elvesztése is. A megsemmisült vidéki zsidó vallási élet után ma alig maradt közösség, amely imát mondhatna az áldozatokért.

A győri megemlékezést egy, az 1944-es évben készült kép és videóösszeállítással nyitották meg. Majd a közösség életképei által láthattuk, miként épült újjá a helyi zsidóság, hogyan voltak képesek a pótolhatatlan hiányból mégis értéket teremteni, emléket állítani.

thumbnail_2024_07_07_Holokauszt-megemlekezes-13.jpgVillányi Tibor. Fotók: MEKLIZ Fotóstúdió/Győrplusz.hu

Az eseményen Villányi Tibor, a Győri Zsidó Hitközség elnöke mondott köszöntőbeszédet, amelyben így fogalmazott: 

– Győrben ma gyönyörűen felújított zsinagóga, gondosan ápolt zsidó temető, benne a mártírok emlékműve és a menház fémjelzi elődeink tevékenységét és a hitközség áldozatos munkáját. A város szellemiségét, kultúráját, gazdaságát építő, gyarapító zsidóság tevékenységének értékeit a győri polgárok emlékezete őrzi évszázadok óta. Nekünk kötelességünk tenni arról, hogy ez az emlékezet ne merüljön feledésbe és az utókor is legyen tisztában mindazzal, ami felmenőinkkel történt. 

Az elnök hangsúlyozta: a 17 évesnél fiatalabb korosztály életét teljesen kioltották a soá alatt.

thumbnail_2024_07_07_Holokauszt-megemlekezes-21.jpgDr. Grósz Andor

Dr. Grósz Andor, a Mazsihisz elnöke – akit személyes, családi kötelékek fűznek Győrhöz – e szavakkal fordult a megjelentekhez:

– Megsemmisült az a virágzó zsidó vallási élet is, amely oly gazdaggá tette a Kárpát-medencei zsidó szellemiséget. (…) Ahol korábban az emberi élet ezernyi zsivajgó hangja töltötte meg a levegőt, ott már csak a csend honolt.  

Felidézte a pusztítást, ami a várost sújtotta, emlékeztetve, hogy noha az élet jelei ma már ismét láthatók a Nagyzsinagógában, de ez csak elvétve igazi zsinagógai élet, inkább rendezvények, kulturális programok hangjai visszhangzanak a falak között. 

Hozzátette: ha a Gyár utca környékén sétálunk, alig találjuk nyomát az egykor errefelé lakó zsidó családoknak, csak néhány ház tanúskodik az egykori életről azoknak, akik tudják, hova nézzenek és mit keressenek. 

– Ha romosan is, de áll még a dédapám háza, azonban az egész 800 fős orthodox közösség eltűnt, ahogyan a zsinagógájuk is – mondta, s hozzáfűzte: „ennek a hitközségnek most van lehetősége arra, hogy Magyarország kormányának segítségével a felmenők által felépített Menházban, egy múzeumban, méltó emléket állítson Győr zsidó múltjának."

A Mazsihisz-elnök beszélt arról, hogy minden veszteség, elragadott élet és pusztítás ellenére továbbra is létezik és újra virágzik a magyar zsidóság, új zsidó közösségek jönnek létre, új zsinagógák nyílnak, zsidó intézmények létesülnek, új szervezetek alakulnak. Ebben a tekintetben a vidéki hitközségek között élen jár a győri közösség. Tevékenységével, projektjeivel, nagyszabású terveivel fennen hirdeti, hogy jelen van és virágzik a zsidó közösség Schlesinger Adolf, Neubauer Károly, Kohn Adolf városában.

2024_07_07_Holokauszt-megemlekezes-15.jpgA megemlékezés résztvevői

A megemlékezésen jelen volt dr. Sztáray Péter András biztonságpolitikáért felelős államtitkár, aki felhívta a figyelmet a holokauszt és az Izrael államot tavaly októberben ért terrortámadás között vonható szomorú párhuzamra.

– A terror mögött a Közel-Kelet népeinek elidegenítése, a béke perspektívájának ellehetetlenítése, a pusztítás kultúrája áll, az eredmény pedig mindkét oldalon ártatlan életek elvétele – mondta el az államtitkár, hozzátéve, hogy Magyarország és a magyar kormány minden téren a béke pártján áll és minden háborút el kell kerülnünk a múlt eseményeiből tanulva.

Ezután dr. Dézsi Csaba András polgármester szólt a résztvevőkhöz. 

– Az emlékezés nemcsak kötelességünk, hanem felelősségünk is, a túlélők történetei azok, amik ma is itt visszhangoznak, emlékeztetnek minket arra, hogy soha ne felejtsünk. A megemlékezésen sajnos már nincsenek velünk azok a túlélők, akik tanúként figyelmeztetnek arra, hogy velük is megtörtént az emberiség leggonoszabb tette – hangzott el beszédében. 

2024_07_07_Holokauszt-megemlekezes-27.jpgDr. Dézsi Csaba András

A köszöntőbeszédek után Totha Péter Joel vezető tábori főrabbi és Gara István, a Győri Zsidó Hitközség kántora tartottak istentiszteletet, nekik köszönhetően méltó módon hangoztak el az ártatlanokért szóló gyászimák.

Zucker-Kertész Lilla

mazsihisz icon
Szeretnél értesülni új hírekről? Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy mindig friss híreket kapjon!

Ezek is érdekelhetnek

Mazsihisz hírek
Az Európai Unió antiszemitizmus elleni munkacsoportja Budapesten
Megemlékezések
Tűzfalfestmény készült Szenes Hannáról
2024. Szeptember 06. / 14:02

Tűzfalfestmény készült Szenes Hannáról