Dr. Grósz Andor XI. kerületi politikusokkal a Bét Sálomban

2023. Október 04. / 23:04


Dr. Grósz Andor XI. kerületi politikusokkal a Bét Sálomban

Az újbudai Bét Sálom zsinagógában múlt pénteken tartott szombatfogadáson részt vett dr. Grósz Andor, a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetségének (Mazsihisz) elnöke, valamint dr. László Imre, a XI. kerület DK-s polgármestere és Molnár Gyula, Újbuda volt polgármestere, a Demokratikus Koalíció politikusa.

Megtisztelte a múlt pénteki szombatfogadást a XI. kerületi Bét Sálom zsinagógában dr. Grósz Andor Mazsihisz-elnök, valamint dr. László Imre, Újbuda jelenlegi, és Molnár Gyula, a kerület volt polgármestere. 

bét_3.jpgBalról jobbra: az első sorban dr. Grósz Andor és Radnóti Zoltán, mögöttük Molnár Gyula, dr. László Imre és Heisler András

A szertartás után a politikusokkal és a Szövetség elnökével Radnóti Zoltán főrabbi, a budapesti rabbiság igazgatója és Horváth József, az újbudai körzet elnöke folytatott jó hangulatú, kötetlen eszmecserét a lágymányosi zsinagógakörzet aktuális ügyeiről és más, a zsidóságot érintő kérdésekről.

Bét_5.jpegA kép bal szélén Horváth József, a körzet világi elnöke

Dr. Grósz Andor és dr. László Imre nem először találkozott egymással, hiszen Újbuda polgármestere szintén katonaorvos, és egy időben – dr. Grósz Andorhoz hasonlóan – a Honvéd-kórház vezetője is volt. 

(A fotók a szombat bejövetele előtt készültek.)

mazsihisz icon
Szeretnél értesülni új hírekről? Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy mindig friss híreket kapjon!

Ezek is érdekelhetnek