Az Emberi Erőforrások Minisztériuma elfogadta a Szeretetkórház beszámolóját

2022. Április 01. / 08:22


Az Emberi Erőforrások Minisztériuma elfogadta a Szeretetkórház beszámolóját

A Mazsihisz fenntartásában működő budapesti Szeretetkórház a hivatalos Facebook-oldalán közölte, hogy az Emberi Erőforrások Minisztériuma (EMMI) elfogadta az intézmény beszámolóját és elszámolását a kórházban zajló beruházás első ütemének 2,5 milliárd forintos szakaszáról. Kásler Miklós, az EMMI vezetője korábban példaértékűnek nevezte a Szeretetkórházban megvalósuló fejlesztést.

– Örömmel tájékoztatjuk a Mazsihisz Szeretetkórház megújulását nyomon követőket, hogy a mai napon az Emberi Erőforrások Minisztériuma elfogadta a kórház beszámolóját és elszámolását az első ütem 2,5 milliárd forintos szakaszáról. Ebben a munkában mindenki jelesre vizsgázott együttműködésben, egymás segítésében – írja a budapesti Amerikai úti Szeretetkórház Facebook-oldala.

Az intézmény egyúttal megköszönte az az EMMI vezetésének és munkatársainak a támogatást és szakmai segítséget, valamint a projekt irányításában, dokumentálásában részt vevő munkatársak munkáját. Mint írták: külön köszönet illeti Gál Máriát és Varga Tímeát, akiknek a szakszerű, pontos munkája nélkül nem lett volna sikeres ez a munka.

mazsihisz icon

Címkék

Szeretnél értesülni új hírekről? Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy mindig friss híreket kapjon!

Ezek is érdekelhetnek

Kultúra
Harry Potter és 5 zsidó bölcsesség
2025. Április 02. / 11:23

Harry Potter és 5 zsidó bölcsesség

Közlemények
Mazsihisz: Anti-Semites Do Not Deserve a State Award