Tegnap tartották a 18. CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztivál díjátadó záróünnepségét, amelyen az 1930-ban alapított, müncheni székhelyű Filmkritikusok és Filmújságírók Nemzetközi Szövetsége (FIPRESCI) által odaítélt, a legjobb magyar filmnek járó díjat az Oláh Kata által rendezett „Aki legyőzte az időt – Keleti Ágnes" című alkotás nyerte.
Bíró Tibor, a CineFest igazgatója a záró ceremónián elmondta: a 18. CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztiválon minden eddiginél több külföldi vendéget fogadtak: 30 országból érkeztek filmes alkotók, szakemberek, filmkritikusok. Volt vendég többek között Bangladesből, Belgiumból, az Egyesült Királyságból, Egyiptomból, Észak-Macedóniából, Franciaországból, Németországból, Iránból, Izraelből, Olaszországból, Marokkóból, Svájcból, Svédországból, Szerbiából és Ukrajnából. Bíró Tibor hangsúlyozta, hogy a fesztivál versenyprogramjának valamennyi filmje magyarországi premier volt. „A hazai filmek különösen népszerűek, hiszen már elővételben ezekre a filmekre kelt el a legtöbb jegy" – mondta.
A fesztivál fődíját, a Pressburger Imre-díjat Li Zsuj-csün kínai rendező Porrá leszünk című filmje kapta, amely elnyerte a Filmkritikusok és Filmújságírók Nemzetközi Szövetsége (Fédération Internationale de la Presse Cinématographique – FIPRESCI) legjobb nemzetközi filmnek járó díját is.
A FIPRESCI legjobb magyar filmnek járó elismerését Oláh Kata: Aki legyőzte az időt – Keleti Ágnes című rendezése kapta.
(MTI)
Oláh Kata filmjéről az alkotók azt írták:
„A dokumentumfilmből az egész világ megismerheti ezt az erős, harcos, céltudatos női élettörténetet, amelyet a 20. század történelme sem tudott megtörni. Ágnes átélte a holokausztot, az '56-os forradalmat, megtapasztalta mi a hontalanság, milyen az újrakezdés. Életerejéből, kitartásából, szerénységéből mindannyian csak tanulhatunk.
A tornasport iránti múlhatatlan szeretete, a benne élő pedagógus nyilvánult meg a legutóbbi forgatáson is, amikor a Postás Egyesület serdülő válogatottjának két kiemelkedő tehetségű tornásza tartott számára privát bemutatót. Ágnes korát meghazudtolva adott tanácsokat, dicsérte az ügyes gyakorlatokat, értékelte a harmonikus mozgást és látta el a lányokat jó tanácsaival". Forrás: magyar.film.hu
(Címlapkép: Keleti Ágnes a rendezővel, Oláh Katával. Fotó: Róth Tamás)
