Nézőpont fekete-fehérben, avagy Köböl Vera rejtett „antennái" a valóságra

Köböl Vera fotográfus, tervezőgrafikus fekete-fehér képei nem akkor készülnek el, amikor az alkotó exponál, hanem akkor nyerik el végső formájukat és tartalmukat, amikor a néző a művekkel szembenéz és fölfedezi bennük: saját magát. Hiszen ezek a letaglózó képek végső soron rólunk szólnak: az időtlen létbe vetett véges életünkről. Köböl Vera Nézőpont című kiállításán jártunk a MERKAZ Héber és Izraeli Kulturális Központban. 

A budapesti gettó 1945. január 18-i felszabadításának évfordulójára időzítették Köböl Vera fotográfus, tervezőgrafikus Nézőpont című tárlatának megnyitóját a MERKAZ Héber és Izraeli Kulturális Központban (korábbi nevén az IKI-ben, vagyis az Izraeli Kulturális Intézetben). 

Köböl Vera a tárlatmegnyitón

A fekete-fehér képek egy hihetetlenül szenzitív, okos, s a minket körülvevő urbánus környezet legapróbb jeleire is figyelmes alkotóról árulkodnak, akinek „van szeme a látásra”. 

Az előbbi mondatban leírt „urbánus környezet" említése nem véletlen, nemcsak azt akarom ezzel mondani, hogy Köböl Vera a „mesterségesen létrehozott világ", a Város fotográfusa, hanem azt akarom jelezni vele: a képei olyan organikus szövetek, amelyek az épített és a természeti környezet összefonódására, szimbiózisára is felhívják a figyelmet. 

A módszere a végtelen idő és a véges idő ütköztetése, méghozzá a sötétség és a világosság, a fény és az árnyék, a jó és a gonosz, a születés és az elmúlás párhuzamba vagy ellentétbe állításával. 

Egyik legkedvesebb képem az a nagyméretű fotó, amely eleve kitüntetett helyen szerepel a kiállítótérben: ahogy belépünk, rögtön balra egy öreg zsidó ember szálfaegyenes alakját pillantjuk meg, amint archaikus zsidó attribútumokkal felruházva vonul a modern világban. A sziluettje a kirakatban is tükröződik, de ha jobban megnézzük, meglepetésünkre fölfedezünk ott még egy alakot: egy nála alacsonyabb, s vélhetően fiatalabb zsidó férfit.

A pillanat megragadásának zsenialitása abban rejlik, hogy az okostelefonnal készült képen nem látszik az öregúr mellett lépdelő férfi, azaz voltaképpen csak a kirakatban látjuk őt – ezáltal olyan benyomásunk támad, mintha ez a prófétai alak saját magával (fiatalkori énjével?) folytatna eszmecserét. Ezért adtam magamban azt a címet ennek a képenk, hogy Találkozás egy fiatalemberrel – dacára annak, hogy a találkozásunk lényegében csak az öregemberrel történik meg. 

A tárlat kurátora, Tölgyesi Katalin (ARTalakulás Galéria) finom érzékkel válogatta össze a képeket annak ábrázolására, hogy a látogató megérezze a kurátori szándékot: az időtlennek tűnő képek által sugallt végességet, s az ebben a végességben rejlő emberi tragédiát, magyarán a pusztulást, a hanyatlást, az elmúlást, amely minden emberi élet velejárója.

– Olyan speciális válogatást állítottam össze erre az alkalomra, amelynek fókuszában a dráma áll a fény és az árnyék játékának dinamikája révén – mondta kérdésünkre a megnyitó előtt Tölgyesi Katalin. – A vizuális élmény ezen a tárlaton indirekt, ami azt jelenti, hogy a gettó felszabadítása alkalmából nem gettó- és haláltábor-képeket akartunk kiállítani dokumentarista módon, hanem a teljes művészi szabadság jegyében a tragédia rejtett, többrétegű, szimbolikus rettenetére helyeztük a hangsúlyt. 

S hogy miért éppen Nézőpont lett a tárlat címe? Erről Tölgyesi Katalin elmondta:

– Habár Köböl Vera szemszögéből készült műveket láthatunk az elmúlásról, az idő foszlányairól, a fizikai valóság széttöredezettségéről, egyúttal igyekeztünk az időbeli folytonosság megjelenítésére is, ami azonban a nézőkön múlik. Rajtuk múlik, hogy az ő nézőpontjukból is érvényes-e vajon az a drámai üzenet, amelyet ezek a művek a jelrendszerükkel megfogalmaznak.

A kutárori szándék alighanem célt ért, hiszen a tárlaton kiderült: ezek a képek nem akkor készülnek el, amikor az alkotó exponál, hanem akkor nyerik el végső formájukat és tartalmukat, amikor a néző a művekkel szembenéz és fölfedezi bennük: saját magát. Hiszen ezek a letaglózó képek végső soron rólunk szólnak: az időtlen létbe vetett véges életünkről. 

Olyan telt ház volt, hogy sokan be sem fértek a terembe

Aki lemaradt volna a megnyitóról (megjegyzem, olyan telt ház volt, hogy sokan be sem fértek), ne keseredjék el, a tárlat február 10-ig tekinthető meg a MERKAZ-ban (Budapest, Paulay Ede utca 1. szám) alatt. Feltétlenül ajánljuk, hogy mélyedjenek el Köböl Vera fantasztikus világában, s amikor előveszik a telefonjukat, hogy egy-egy képet lefényképezzenek, jusson eszükbe: a fotóművész is az okostelefonjával dolgozik… Csakhát neki olyan „antennái” vannak ehhez a világhoz, mint keveseknek. 

A megnyitón köszöntőt mondott Niedermüller Péter, Erzsébetváros polgármestere, a tárlatot megnyitotta Németh Gábor író, gitáron közreműködött Éles Gábor gitárművész.

(Fotók: Mazsihisz.hu)