Köszönjük, hogy velünk ünnepelték a jubileumi zsidó fesztivált!

2023. Szeptember 13. / 14:29


Köszönjük, hogy velünk ünnepelték a jubileumi zsidó fesztivált!

Tegnap véget ért a 25. Zsidó Kulturális Fesztivál, de az ünnepi rendezvénysorozat emlékezetes előadásainak hangjai még itt visszhangoznak a fülünkben. Köszönjük mind a visszatérő, mind az új látogatóinknak, hogy velünk ünnepeltek színezüstben, köszönjük a művészeknek, hogy elfogadták meghívásunkat, s köszönjük a szervezők, hangosítók, segítők, biztonságiak munkáját is.

Szeptember harmadika óta számos zenés és irodalmi rendezvényen vehettünk részt a Budapesti Zsidó Hitközség (BZSH) Zsidó Kulturális Fesztiválján, amely immár a 25. volt a sorban. Úgy hisszük és reméljük, hogy az ünnepi jubileumhoz méltó volt a programsorozat színvonala, az viszont egészen bizonyos, hogy a nézőszám visszaigazolta a befektetett munkát, hiszen számos előadás telt házas rendezvény volt.

Mindenkinek köszönjük, aki velünk ünnepelt, akár fellépőként, akár nézőként, akár dolgozóként – mindannyiunk közös fáradozása kellett ahhoz, hogy emlékezetes produkciók szülessenek a jubileumi eseményre.

Nem szeretnénk senkit megbántani azzal, hogy kihagyjuk a felsorolásból, ezért nem is szeretnénk egy előadást sem kiemelni a sok remek produkció közül – azt azonban hadd jegyezzük meg, hogy nagy örömünkre számos mű éppen erre a mostani, 25. Zsidó Kulturális Fesztiválra született, amit ezúton is köszönünk.

Zskf_Koszonjuk_1080x1080.png

Voltak olyan rendezvények, amelyeket rögzítettünk, azaz hamarosan újra visszanézhetők lesznek a világhálón – s biztosak vagyunk benne, hogy nem kevesen lesznek olyanok, akik újra és újra belemerülnek majd a csodálatos előadások ritka és katartikus pillanataiba.

Az elmúlt két hétben sok-sok zenei csodában volt részünk, s habár már negyedszázada tart a Zsidó Kulturális Fesztivál sikere, mindig gyönyörűség látni és hallani, hogy a zsidóság kultúrája és művészete milyen páratlan kincseket adott a világnak.

Találkozzunk jövőre is, a hamarosan beköszöntő 5784. esztendő alkalmából pedig édes-mézes újévet kívánunk mindannyiuknak!

mazsihisz icon
Szeretnél értesülni új hírekről? Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy mindig friss híreket kapjon!

Ezek is érdekelhetnek

Zsidó világ
Binjomin rabbi: Az első három lépés a szentséghez
Zsidó világ
Jonathan Sacks rabbi a Tóráról
2024. Június 14. / 10:30

Jonathan Sacks rabbi a Tóráról