Idén Jeruzsálemben – Limmud nap Izraelről a Csányi5-ben

2024. Május 31. / 17:59


Idén Jeruzsálemben – Limmud nap Izraelről a Csányi5-ben

Ezen a Limmud Napon nektek nyitunk ablakot a zsidó világra tudósok, rabbik és aktivisták segítségével 2024. június 9-én, vasárnap délelőtt 10 órától a Csányi5-ben. Az egész napos esemény témája az október 7-i terrortámadás, a háború és hatása a világ zsidó közösségeire lesz.

A szervezők egész nap a Csányi5-ben várják az érdeklőket, az előtte való estén 8-án, szombaton este pedig a Rumbach Zsinagógában közös havdalán és előadásokon vehetünk részt izraeli és amerikai társainkkal. A belépő 613 forint.

Minden ünnepen azzal búcsúzunk, hogy Jövőre, Jeruzsálemben! Most azonban nem érünk rá várni: aggódunk zsidó közösségeinkért, aggódunk a zsidó államért. Félelmeink ellen méltósággal, tudással és szolidaritással eddzük magunkat. Tórát tanulunk, zsidó történelmet, meghívott vendégeinkkel megvitatjuk az október 7. után kialakult szomorú helyzetet, a foglyok kiszabadításának és a háború befejezésének lehetőségeit. A belépő 613 forint.

JEGYVÁSÁRLÁS IDE KATTINTVA

PROGRAM

Június 9. vasárnap
Csányi5 (Budapest VII. kerület, Csányi utca 5.)

10.00-10.15
Köszöntő: Heisler András és Szenthe Antónia

10.15-11.00
Miért folyik a háború? – Gadó János, Kácsor Zsolt, Szent-Iványi István, moderál: Szénási Sándor

11.15-12.00
A háború és a befejezés kilátásai a katonapolitikus szemével, Kaiser Ferenc (NKSZE)

11.15-12.00
Diszkurzusok a háborúról a magyar zsidó diaszpórában, Surányi Ráchel

12.15-13.00
Woodstock revisited? A Free Palestine mozgalom, mint az egyetemi ifjúság új Vietnámja, Vágvölgyi B. András

12.15-13.00
Soha többé? – Beszélgetés az erősödő európai antiszemitizmusról és a diaszpóra közösségek változó helyzetéről, Félix Anikó, Polgár György

13.00-14.30
Ebéd (Kóser szendvicsek, sütemények és italok helyben)

14.30-15.15
A közel-keleti konfliktus a nemzetközi, jog és a zsidó hagyomány szempontból, Kende Tamás és Schönberger Ádám

14.30-15.15
Ki a hátsó mozgató? – Irán külpolitikai víziói a Közel-Keleten, Sárközy Miklós

15.30-16.15
Az ukrajnai és az izraeli háború globális összefüggéseiről, Sz. Bíró Zoltán

15.30-16.15
Hogyan legyünk büszke zsidók, ma?, Büchler Tamás

16.30-17.30
A szó gyilkos fegyver – Hogyan vesztette el Izrael a propaganda háborút?, Krekó Péter

Jegyvásárlás a képre kattintvaJegyvásárlás a képre kattintva

Pre-limmud
Június 8. szombat este / Rumbach Zsinagóga
Budapest VII. kerület, Rumbach Sebestyén utca 11-13. 

Bemelegítő az izraeli Pardes Institute hallgatóival

19.00 - 20.00
Tatár GyörgyAmalek és a történelmi emlékezet (angol fordítással)

20.15 - 21.00
Tanulás Rabbi Zvi HirschfieldThe Ransom of Hostages (angolul)

21.00-21.30

Beszélgetés a Pardes Institute hallgatóival

21.40
Közös Havdala

//////

Az esemény az EU társfinanszírozásával valósul meg, a CERV program keretében.

mazsihisz icon
Szeretnél értesülni új hírekről? Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy mindig friss híreket kapjon!

Ezek is érdekelhetnek

Mazsihisz hírek
Dr. Grósz Andor: ,,Ma különleges embereket köszöntünk"
Élet + forma
Hanukatalizátor Díj 2024 – elindult a jelölés!