Izrael megtámadott egy nukleáris létesítményt Naganz térségében; iráni rakétatámadás érte a beershebai Soroka kórházat; a magyar kormány hat magyar állampolgárt evakuált Iránból; Putyin orosz elnök közlése szerint Irán nem kért tőlük katonai segítséget; a Wizz Air július 3-tól felfüggeszti a dubaji és abu-dzabi-i járatait is. Összefoglalónk az izraeli-iráni háborúról.
Találat ért egy izraeli kórházat
Az izraeli hadsereg csütörtöki közleménye szerint az Iránt érintő légicsapások legutóbbi hullámában célba vették az araki, jelenleg nem működő reaktort is, hogy megakadályozzák az atomfegyverek előállításához szükséges anyagok előállítását. Emellett arról is beszámoltak, hogy támadást hajtottak végre egy nukleáris fegyvergyártással összefüggésbe hozott iráni létesítmény ellen a Natanz térségében.
Eközben a legutóbbi iráni rakéták a dél-izraeli Beersheba városában lévő nagy egészségügyi létesítményt, a Soroka kórházat találták el – közölte az izraeli hadsereg. Soroka az első izraeli kórház, amelyet a háború hét nappal ezelőtti kezdete óta közvetlenül találat ért. A támadásban többen könnyebben megsebesültek, a kórházat már korábban elővigyázatosságból kiürítették.
A magyar kormány Iránból mentett embereket
A kormány alapos tervezést követően hat magyar állampolgárt evakuált Iránból, illetve ezzel párhuzamosan a biztonsági körülmények javulásáig felfüggesztette a teheráni nagykövetség helyi működését - jelentette be a tárca közlése szerint Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön Budapesten.
A tárcavezető arról számolt be, hogy a Közel-Keleten egyre súlyosabbak a harcok, emiatt több, Iránban élő magyar állampolgár is kimenekítésre kérte a kormányt. "Ez egy bonyolult és alapos tervezést igénylő művelet volt, hiszen Iránban súlyos rakéta- és bombatámadások zajlanak, az ország légtere zárva van, nagyon sokan hagyják el Teheránt, a közlekedési körülmények sem igazán ideálisak. Ezért komoly előkészítési munkákat követően a tegnapi nap folyamán szárazföldön személygépkocsikkal Azerbajdzsán irányába szerveztük meg az evakuációt kérő magyar állampolgárok kimenekítését Iránból" - tudatta.
"A hajnali órákban, tizenkét órás határon történő várakozást követően hat magyar állampolgárt át tudtunk vinni Azerbajdzsánba, akiket az iráni-azerbajdzsáni határ oldalán a bakui nagykövetségünk munkatársai vártak, és most már meg is érkeztek Bakuba, onnan a hazaszállításukat is szervezzük" - folytatta.
"Mivel minden, evakuációt kérő magyar állampolgárt el tudtunk juttatni Azerbajdzsánba, ezért úgy döntöttem, hogy a teheráni nagykövetségünkön dolgozó valamennyi diplomatát és családtagjait is arra utasítottam, hogy hagyják el Iránt, így a nagykövetség munkatársai és családtagjai, összesen tizenöten, köztük gyermekek is, szintén átmentek Azerbajdzsánba, így a teheráni nagykövetség munkáját a biztonsági körülmények javulásáig, átmenetileg onnan fogják ellátni. Muszáj volt ezt a döntést meghoznom az ott dolgozók és családtagjaik, köztük gyerekek, életének megvédése érdekében" - tette hozzá Szijjártó Péter.
Putyin: Irán nem kért tőlünk katonai segítséget
Meg kell találni a megállapodás lehetőségét a Közel-Keleten, és biztosítani mind Irán, mind Izrael érdekeit - jelentette ki Vlagyimir Putyin orosz elnök vezető csütörtökre virradó éjjel, Szentpéterváron azon a találkozón, amelyet nemzetközi hírügynökségek képviselőivel tartott a Nemzetközi Gazdasági Fórum kezdete alkalmából.
Putyin szerint vannak lehetőségek arra, hogy mind Irán érdekeit biztosítsák a békés atomenergia területén, mind pedig eloszlassák Izrael aggodalmait. "Ezeket a lehetőségeket bemutattuk partnereinknek" - tette hozzá. Mint fogalmazott, Oroszország senkit sem akar a békés megoldásra rákényszeríteni az Irán és Izrael közötti konfliktusban, de elmondja, miként látja a helyzet megoldását. "De a döntés természetesen az érintett országok politikai vezetésének, elsősorban Irán és Izrael vezetésének a kezében van" - mondta.
A vonatkozó kérdésre reagálva Putyin kétszer is hangsúlyozta, hogy még beszélni sem hajlandó Irán vallási és politikai vezetője, Ali Hamenei ajatollah Izrael általi meggyilkolásának lehetőségéről. Közölte, hogy Irán nem kért Oroszországtól katonai segítséget, a két ország stratégiai partnerségi szerződés védelmi együttműködésre nem terjed ki.
Megemlítette, hogy Teherán korábban nem mutatott érdeklődést a Moszkva által korábban felajánlott légvédelmi együttműködés iránt. Elmondta, Oroszország megállapodott Izrael vezetésével, hogy biztosítani fogja a busehri atomerőmű építésén dolgozó több száz orosz szakember biztonságát.
A Wizz Air nyáron Dubajba és Abu-Dzabiba sem repül
A közel-keleti konfliktus eszkalálódása, valamint az ennek nyomán elrendelt légtérzárak miatt a Wizz Air július 3-tól szeptember 15-ig felfüggeszti a dubaji és abu-dzabi-i járatait - közölte a Wizz Air Magyarország csütörtökön az MTI-vel.
A tájékoztatás szerint a légitársaság azokat az ügyfeleket, akik közvetlenül foglaltak, az általuk megadott e-mail címeken és telefonszámokon értesíti. Az online vagy offline utazási szolgáltatón keresztül vásárolt jegyek esetében az értékesítő irodával kell felvenni a kapcsolatot. Az utasok visszatérítést, vagy a jegyük átfoglalását kérhetik.
(MTI, New York Times via 24.hu)
