A kormányzás számára fontos törvényeket szavazott meg a kneszet

2021. Július 07. / 17:35


A kormányzás számára fontos törvényeket szavazott meg a kneszet

Elfogadtatott három, a kormányzását segítő törvényjavaslatot az új izraeli kormány a parlamentben, a kneszetben – jelentette ma a Jediót Ahronót című izraeli újság hírportálja, a ynet. Ezzel jelentősen nőtt a Bennett-Lapid-kormány stabilitása.


Az újabb éjszakai szavazásokon 60 támogatással 54 szavazat ellenében megszavazták a kormánykoalíció indítványát, a „norvég törvény" kiterjesztését, amely ezentúl az eddiginél több, miniszterré vált képviselő „helyettesítését" teszi lehetővé, vagyis a pártok listájának további tagjai léphetnek be helyettük a törvényhozásba, és így a parlamenti munka elhagyásával jobban miniszteri feladataiknak szentelhetik idejüket, miközben a pártok újabb politikusai kerülhetnek be a kneszetbe. 

Emellett a kneszet plénuma azt is elfogadta, hogy a héber ünnepek ne számítsanak bele a költségvetés elfogadására rendelkezésre álló száz napba, ami hosszabb időt, 145 napot engedélyez a kormány megalakulásától számítva, és ezzel nagyobb mozgásteret biztosít a Bennett-Lapid-kormánynak legfontosabb őszi erőpróbájához, a büdzsé elkészítéséhez.

A harmadik új törvényjavaslat szerint a parlamenti frakciók egyharmada helyett már négy képviselő együtt saját frakciót alakíthat szankciók és büntetések nélkül, és kiválhat abból a pártból, amely a kneszetbe segítette őket. Ezt, a Likud-törvénynek is nevezett szabályozást is sikerült megszavaztatni az új kormánynak, melynek célja, hogy az ellenzéki, jobboldali Likud pártból esetleg kilépő politikusok a jelenlegi koalícióval szavazhassanak, és ezzel növeljék a kormány stabilitását. 

Ugyanakkor a kabinetnek nem sikerült többséget szereznie, és ezért visszavonta a szavazás előtt azt az indítványt, amely azoknak a lányoknak a leleplezését szolgálta, akik nem akarnak bevonulni a hadseregbe, és ezért azt hazudják, hogy szigorúan vallásos életmódot folytatnak. Beni Ganz védelmi miniszter a Twitter-fiókjában bejelentette, hogy a hadseregnek fel kell oszlatnia azt a bizottságot, amely megszüntethette az ilyen, hamis indokkal megszerzett mentességeket, és eszközök nélkül maradt a hasonló esetekkel szemben. Izraelben a lányok számára is közel kétéves hadkötelezettség érvényes 18 éves kortól, amely alól csak a szigorúan vallásos közösségekhez tartozók kaphatnak kivételt. A kevésbé, nem ultraortodox, hanem csak ortodox módon vallásos lányok civil szolgálattal tudhatják le hadkötelezettségüket.

(Címlapkép: Bennett és Lapid tanácskozik. Fotó: Time magazin)

(MTI)

mazsihisz icon
Szeretnél értesülni új hírekről? Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy mindig friss híreket kapjon!

Ezek is érdekelhetnek