Új vezetőséget választott a Bét Orim reform zsidó közösség

2022. Június 03. / 08:09


Új vezetőséget választott a Bét Orim reform zsidó közösség

A honlapunknak elküldött sajtóközleményben úgy fogalmaznak – A múlt „vasárnap közösségünk alapítói átadták helyüket a következő nemzedéknek: az új vezetőségi tagok több mint fele ötven év alatti és közel fele az elmúlt két-három év során csatlakozott a közösséghez.”

„A Bét Orim Reform Zsidó Hitközség új elnöke dr. Gróf Tamás, alelnökei Ujvári-Bohn Katalin és Szigeti László. Az elnökség további tagjai Magyar Sára, Burján Árpád, Daróczi Zsolt, Lula László.

A Bét Orim szeretné megköszönni alapítói, Kálmán Gábor elnök és Hajnal György alelnök másfél évtizedes munkáját. A Bét Orim megújulásának bázisa az ő munkájuk és annak eredményei lesznek.

Az új, az Örökkévaló, a judaizmus iránt mélyen elkötelezett, gyakorlati kérdésekben menedzser-szemléletű vezetés fontos célja még jobb, kölcsönösségen alapuló, partneri kapcsolatok kiépítése testvér-hitközségünkkel, a Szim Salommal, a MAZSIHISZ-szel és kölcsönös megbecsülésen alapuló együttműködés minden erre nyitott zsidó vallási és világi szervezettel.

Hiszünk Izráel népének egységében, ahogy a magyar társadalom egésze iránti felelősségünket is komolyan vesszük. A legfontosabbnak azonban azt tartjuk, hogy közösséget, spirituális és kulturális otthont tudjunk kínálni minél több zsidó hívőnek és érdeklődőnek, jöjjön bárhonnan, legyen nő vagy férfi, idősebb, vagy fiatal, jómódú vagy nehezebb helyzetben lévő.

Nyitott, erős, befogadó, a zsidó kultúra és önazonosság végtelen sokszínűségét megjeleníteni kívánó közösséget építünk, ahová mindenkit szeretettel várunk” – zárul a közlemény.

mazsihisz icon
Szeretnél értesülni új hírekről? Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy mindig friss híreket kapjon!

Ezek is érdekelhetnek

Zsidó világ
Csak semmi córesz! – elindult a Mazsihisz podcast
Zsidó világ
Radnóti főrabbi: I have a dream (Az álmok és a valóság)
Zsidó kisokos
Vásti és Eszter: A két perzsa királyné
2024. Március 13. / 18:56

Vásti és Eszter: A két perzsa királyné