Magyar zsidó szervezetek nyílt levele az izraeli demokráciáért

2023. Március 19. / 19:41


Magyar zsidó szervezetek nyílt levele az izraeli demokráciáért

– Támogatjuk Isaac Herzog államelnök kezdeményezéseit, aki az észszerűségre szólít fel, és a mértékletességhez, a párbeszédhez és az egységhez való visszatérést kéri. Felszólítunk mindenkit Izrael Állam hatalmas erejének tiszteletére: a demokráciára! – olvasható abban a nyílt levélben, amelynek címzettje Jákov Hadas-Handelsman, Izrael budapesti nagykövete, aláírói pedig magyar zsidó szervezetek. A nyílt levelet a Kibic.hu tette közzé.

„Zsidó demokratikus értékeinkbe vetett hitünk, és Izrael államalapítóinak nyílt és egyesítő cionizmusának eszménye által vezérelve nem tartjuk elfogadhatónak, hogy bizonyos izraeli vezetők rasszista, homofób, és antidemokratikus kijelentéseket tesznek. Elítélünk minden, az izraeli társadalmat megosztó fellépést, a felháborító nyelvezetet, a polgárok, férfiak és nők közötti egyenlőség megkérdőjelezését, a progresszív irányzatok megbélyegzését, és a kirekesztésről szóló diskurzusokat."

„Mi, Izraellel szolidáris, és a honi közéletben részt vevő magyar zsidók és szervezeteink ezúton is kifejezzük aggodalmunkat az Izraelben jelenleg zajló események miatt."

Többek között ez olvasható abban a nyílt levélben, amelyet hét magyar zsidó szervezet jegyez, s amelyet teljes terjedelmében a Kibic.hu oldalon, ide kattintva olvashatnak el.

(Címlapkép: Chen/Pixabay)

mazsihisz icon
Szeretnél értesülni új hírekről? Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy mindig friss híreket kapjon!

Ezek is érdekelhetnek