Felavatták a kohanita kaput az ipolysági zsidó temetőben

Szakmai konferenciával egybekötött, meghitt ünnepségen avatták fel az ipolysági Homok városrészben lévő zsidó temető kohanita kapuját. Az eseményen az Ipoly menti város történelmét meghatározó zsidóság emlékét elevenítették el – írja a Felvidék.ma magyar nyelvű szlovákiai portál. A rendezvényen részt vett Radvánszki Péter, a budapesti Páva utcai körzet rabbija is.

– Az ipolysági városháza díszterme adott otthont a Fény a csendben című konferenciának. A szakmai tanácskozással kapcsolatban Kapusta Krisztina, a Honti Múzeum munkatársa, az Országos Rabbiképző – Zsidó Egyetem (OR-ZSE) hallgatója a Felvidék.ma kérdésére elmondta: 

– A Fény a csendben címet mindenki szabadon értelmezheti. Nekem a csend nagyszüleim és szüleim generációjának hallgatása, a fény pedig az 1989-es rendszerváltás óta fel-felvillanó fénysugarak összessége, melyek lassan egy útmutató lámpássá állnak össze.

A konferencián az OR-ZSE Judaisztikai Tanszékének mb. tanszékvezetője, dr. Balogh István a zsidó sírkőkultúra világát mutatta be. Pintér Andrea, az egyetem közösségszervező szakos hallgatója Feld Lajos kassai zsidó művész életéről és munkásságáról szólt. Lénárt József – aki szintén az egyetem hallgatója – a zsidó oktatás történetébe kalauzolta el a konferencia résztvevőit.

A tanácskozás után a Homok városrész zsidó temetőjében folytatódott az esemény az új kohanita kapu előtt. Itt Radvánszki Péter rabbi többek között azt mondta: 

„itt állunk egy felállított, gyönyörű kovácsoltvas kapu előtt. Ez a kapu tanít minket arról, hogyan gondolkodik a zsidóság az életről és halálról, valamint az ősi papságról, vagyis a kohénokról.”

Mint a rabbi kifejtette:  „ez a kapu lehetővé tette számukra, hogy néhány lépéssel beljebb kerüljenek, osztozzanak a gyász érzésében másokkal. A kapu tehát jelképezheti az élet és a halál közötti szelíd átmenetet. A találkozás helyszíne is, hiszen itt gyülekeztek a kohénok, ahogy Meron temetőjében máig a külön kapuhoz tartozó teraszon találkoznak. A régi városokban is kapukban gyülekeztek az emberek, és ott vitatták meg ügyeiket.” 

A Felvidék.ma cikke teljes terjedelmében ezen az oldalon olvasható.

***

Radvánszki Péter rabbi beszéde: 
Az élet fontosabb a halálnál

Itt állunk egy felállított, gyönyörű kovácsoltvas kapu előtt. Ez a kapu tanít minket arról, hogyan gondolkodik a zsidóság az életről és halálról, valamint az ősi papságról, vagyis a kohénokról. A kohént a zsinagógákban máig nagy megbecsüléssel fogadják: Kohen kráv! Közeledj, kohén! Hangzik el minden szombat délelőtt a tóraolvasás elején, hiszen ők kapják az első lehetőséget, hogy a tóratekercshez lépjenek.

A zsidó törvények azonban nemcsak kitüntetik, hanem védik is a kohénokat. A temető „kohén kapuja” azt segítette elő, hogy a használóit „ne érintse meg a halál közelsége”. Hiszen a papok számára az élet szentsége mindennél fontosabb volt, a kohénok pedig a papok leszármazottai. 

A kohénok a zsidó jog szerint nem léphetnek be a temetőbe. Nem látogathatják meg szeretteik sírját sem, csak ha a „derech kohánim”, a kohén ösvény mentén található. Ez a tiltás akadályozza a gyászukat. Az emlékezés számukra csak sírkőtől távol lehetséges.

Mi az eredete ennek a távolságtartásnak?

A kohénok állandó készenlétben voltak, hogy szolgálhassanak a Templomban. A szolgálat pedig csakis rituálisan tiszta állapotban volt lehetséges. A kohénnek a tisztaságot lehetőleg mindig meg kellett őriznie. A halott megérintése rituálisan tisztátalanná tette az embert. Vagyis a kohén – a készenlétet igénylő munkája miatt – halotthoz nem érhetett, és egy fedél alatt sem lehetett halottal (kivéve, ha közeli rokonról volt szó).

Mit üzenhetnek mindezen furcsa, archaikus szokások számunkra?

Már a Biblia is beszél arról, hogy „legyetek nekem papok birodalma”. A Talmudban pedig az olvasható: „az oltár helyett az asztalunk szolgál engesztelésért.” Mindkét idézet az üzeni: mindannyian lehetünk spirituális értelemben kohénok, ha nem is fizikai értelemben. Furcsának gondolhatjuk a haláltól való távolságtartást, mégis fontos lelki védelemről lehet szó.

Sokan tudjuk, hogy a halál közelsége megváltoztatja az embert. A gyász érzése, vagy az az érzés, amikor egy halott mellett állunk, vagy amikor egy életveszélyes szituációt élünk túl: radikálisan megváltoztat minket. A halál közelsége relatívvá teszi az életet. Az élet máskor nagy kérdéseit, problémáit máshogyan érzékeljük, jelentéktelennek látjuk… Ugyanakkor amennyire bölccsé teszi a „Seol”, a sír közelsége minket, ugyanannyira visz távol minket az élettől. A zsidó hagyomány szerint ebből a halálközeli állapotból vissza lehet jönni, lelki és testi megtisztulás útján.

De bármennyire is két irányban járható ez az út: az élet és a halál útja, a zsidó törvények mindig is óvták a kohént, hogy ezeken járjon, az élettől eltávolodjon. Hiszen az élet fontosabb a halálnál. Ez a kapu mégis lehetővé tette számukra, hogy néhány lépéssel beljebb kerüljenek, osztozzanak a gyász érzésében másokkal. 

A kapu tehát jelképezheti az élet és a halál közötti szelíd átmenetet. A találkozás helyszíne is, hiszen itt gyülekeztek a kohénok, ahogy Meron temetőjében máig a külön kapuhoz tartozó teraszon találkoznak. A régi városokban is kapukban gyülekeztek az emberek, és ott vitatták meg ügyeiket. Fontos helyszínről van tehát szó, fontos, hogy felavatjuk.

Kevesen tudják, hogy az újrafelépített Jeruzsálem kapuit is felavatták. A babiloni fogság után jónéhány évtizeddel sikerült csak Jeruzsálem falait és kapuit megépíteni, és akkor is csak nagy harcok, véráldozat árán. Amikor végre sikerült, akkor nem csupán használatba vették azokat, hanem megünnepelték felépítésüket. Felszentelték őket, nem is akárhogyan. Nehemiás összehívta a népet, a kohénokat, lévitákat, kapuőröket, énekeseket, mindenkit. Megtisztították magukat, a falakat, a kapukat, vagyis mindent, amit építettek. Énekeltek, zenéltek a korabeli cimbalmokkal, hárfákkal, lantokkal. Örültek és örvendeztek annak, amit elértek, egyszóval magának az életnek.

Tegyünk ugyanígy mi is. Azt nem tudjuk, hogy ez a kapu ugyanolyan funkciót lát-e majd el, mint korábban. De most már újra régi pompájában tündököl. Nemcsak arra emlékeztet minket, hogy milyen gazdag zsidó élet volt itt Ipolyságon. Hanem arra is, hogy az élet fontosabb a halálnál.

(Címlapkép: Radvánszki rabbi a kohanita kapu előtt. Fotó: Pásztor Péter/Felvidék.ma)