Botlatóköveket raktak le Hódmezővásárhelyen – most először

2024. Január 03. / 17:15


Botlatóköveket raktak le Hódmezővásárhelyen – most először

Bárdos Sománé Ausländer Jolán, Bárdos Dalma és Böhm Pál István emlékére a leszármazottaik kezdeményezésére botlatóköveket helyeztek el Hódmezőváráshelyen a polgári újév első napjaiban. A városból a vészkorszakban mintegy ötszáz embert gyilkoltak meg, és ezek az első botlatókövek Hódmezővásárhelyen.

– Városunkban ez volt az első alkalom, hogy ilyen réztáblákat helyeztek el. A megemlékezésnek ezzel a formájával is arra szeretnék felhívni a figyelmet, hogy soha többé ne történhessen kirekesztés, ne legyenek előítéletek – hangsúlyozta a helyi Hódpress hírportálnak Vanderstein Noémi, a Hódmezővásárhelyi Zsidó Hitközség alelnöke.

Képernyőkép 2024-01-03 171315.jpgFotók: Hódpress.hu

A botlatóköveket Bárdos Sománé Ausländer Jolán, Bárdos Dalma és Böhm Pál István emlékére helyezték el a leszármazottaik, a Haraszti és a Muth család kezdeményezésére egykori hódmezővásárhelyi lakóhelyük, valamint hajdani üzlethelyiségük előtt.

A megemlékezésen az egyik családtag, Haraszti Zsolt elmondta: az egyik követ az ő, a holokausztot túlélő nagymamájának a nagymamája emlékére helyezték most el, a másik kő pedig ennek az ükszülőnek a lányára emlékeztet.

A portál teljes cikkét itt olvashatják.

mazsihisz icon
Szeretnél értesülni új hírekről? Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy mindig friss híreket kapjon!

Ezek is érdekelhetnek

Kultúra
Bokor Gabriella: Mahler a díványon
2024. Február 27. / 11:59

Bokor Gabriella: Mahler a díványon

Zsidó világ
Történelem: A spanyol zsidók és Jehuda Ibn Gabirol