Zsidókórház Kolozsváron: egy történet kezdete

A Monarchia idején vetődött fel az ötlete, az „impériumváltás” után, 1928-ban adták át valójában, nem élt 20 évet sem meg tevékenysége Kolozsvár történelmi belvárosában. „1944. májusban a deportálások megkezdésekor a kórházat a helyi MÁV-kórházhoz csatolták” a wikipédia beszámolója szerint – immár újra a magyar, deportáló hatáságok. Aztán 1946-ban megkísérelték újraalapítani, 1948-ban államosították.

Amíg a Zsidókórház működött Kolozsvárt, itt dolgozott egy időben műtősnőként Krausz Erzsébet, a nagyváradi kántor lánya. A kórház alagsorában vett részt alkalomadtán mindenféle gyanús elemek találkozóján, ahol egy ízben egy székely fiú is jelen volt, aki nem enni, hanem inni kért és el is ájult a tömény szeszesitaltól, mert valójában éhezett, csak nem merte mondani. Krausz Erzsébet ellátta és azzal fogadta, amikor visszatért az eszmélete, elvtársi üdvözletként, hogy „maga marha”. Így kezdődött a kolozsvári Zsidókórházban, az illegalitásban, Tamás Gáspár Miklós szüleinek története, ő maga meséli el Apa száz éve című írásában az Élet és Irodalom hasábjain.

***

Ez az írás a Zsidó Múzeum aktuális magazinjában jelent meg.

Címlapkép: Kórterem a Sebestyén Dávid és neje Zsidó Közkórházban. Kolozsvár, 1940. Forrás: A magyarországi zsidóság képes története