A március 15-ei
nemzeti ünnepünk alkalmából a mai napon, Semjén Zsolt a kormányfő előterjesztésére a köztársasági elnök által adományozott, a Magyar Érdemrend lovagkeresztje kitüntetésben részesült Dr. Verő Tamás, a Budapesti Zsidó Hitközség Frankel Leó úti Zsinagógája főrabbija, az Országos Rabbiképző-Zsidó Egyetem Szentírás és Talmudtudományi Tanszékének főiskolai docense, a magyarországi zsidó közösség érdekében végzett munkája, kiemelkedő szakmai, hitéleti és közösségépítő tevékenysége elismeréseként.
Sok minden változik, eltűnik nyom nélkül, de az igazi teljesítmény megmarad és ezáltal nemzetmegtartó erőt jelent – mondta Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes kedden a március 15-i állami kitüntetések átadásán, Budapesten. A közösség mindig úgy érezte, hogy a saját megtartóerejének növelése érdekében fontos, hogy a rendkívüli egyéni teljesítményeket – legyen az akár katonai, művészi, tudományos, sport vagy az élet egyéb területe – elismerje és „látható jellel lássa el” – tette hozzá a miniszterelnök-helyettes a Karmelita kolostorban megtartott ünnepélyes eseményen.
Szívből gratulálunk Verő Tamás főrabbinak, aki mesét olvas és bármicvóra készít, szuperrabbinak öltözve viszi el a hanuka fényét több száz családhoz, alternatív ros hásánát szervez, aki szereti, amit csinál és jól érzi magát benne, aki azzal vigasztal, hogy kész kedves mondatokat mondani, nem az a fontos, amit mond, hanem az, ahogy mondja, ez a szövetség, amelyet kötött velünk, kedves, laza szeretetre. További sikeres évtizedeket kívánunk Tomi rabbinak, mind a magánéletében, mind a magyarországi zsidóság érdekében végzett munkája során.
//
Dr. Róna Tamás
főrabbi, a Magyarhoni Zsidó Imaegylet Egyesület (ZSIMA) elnöke, a Magyar Agrár-
és Élettudományi Egyetem címzetes egyetemi tanára szintén a Magyar Érdemrend
lovagkeresztje kitüntetést vehette át Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető
minisztertől.
Magyar Arany Érdemkereszt kitüntetésben részesült Kovács László, a Magyar-Izraeli Baráti Társaságok és Körök Országos Szövetségének elnöke.
