A címben természetesen azt kellett volna írnunk, hogy „Boldog születésnapot, Fenyő Miki!", elvégre ő ebben az országban nem Miklós, hanem Miki, márpedig évtizedek óta az, és remélhetőleg még sok-sok évig a „Mikink" marad... Énekes, dalszerző, zeneszerző, billentyűs, többszörös együttesalapító, frontember, élő legenda, aki ma lett 76 éves – ám évei száma ellenére tegnap este is koncertet adott. Természetesen születésnapit. Isten éltesse az emberi kor végső határáig!
A magyar könnyűzene élő klasszikusa 76 éves, s milyen jó, hogy ma magyarul írhatjuk azt neki: boldog születésnapot, Miki! Hiszen alakulhatott volna másképpen is: ha marad Amerikában, akkor ma amerikai portálok százai írják angolul: Happy Birthday, Mick!
Hiszen 1956-ban ő is egy volt a mintegy 200 ezer magyar – közöttük sok-sok ezer magyar zsidó – közül, akik a szovjet hadsereg támadása, majd az '56-os forradalom leverése után elhagyták az országot. Az akkor 9-10 éves kisfiú az Egyesült Államokban élőben hallott eredeti, igazi amerikai rokczenét, ami egy életre meghatározta a sorsát.
Nagy váltás lehetett a budapesti Pannónia utcai általános iskolából amerikai közegbe kerülni, de milyen szerencse, hogy a kis Fenyő éveket töltött ott, hiszen miután hazattért, általa „első kézből" tudhatta meg Magyarország, hogy miféle zene indult világhódító útjára az Egyesült Államokból.
A Hungária együttes Rock 'n roll party című lemezének borítója. Ezen a korongon jelent meg először a Csókkirály és a Micsoda buli
Első zenekara a Syconor volt, majd megalapította 1967-ben a Hungáriát, amely rekordgyorsasággal vált egy ország kedvencévé, hiszen az együttes az alapítás után egy (!) évvel, azaz 1968-ban megnyerte a Magyar Televízió Ki mit tud? versenyét. Fenyő akkor 21 éves, ma pedig 76, azaz a Csavard fel a szőnyeget és a többi sláger immár több mint 50 éve a magyar könnyűzene máig sokat játszott szerzeményei.
Fenyő Miklósnak (bocsánat, Fenyő Mikinek) hosszú, sikeres és slágerekben gazdag pályája során a Hungária együttessel és szólóban több mint 30 lemeze jelent meg, köztük többszörös platina- és aranylemezek, gyémántlemezek, több milliós (!) példányszámban. Az elmúlt évtizedekben a művész több mint 400 dalt írt, s ezek közül több tucatnyi azoknak a száma, amelyeket kívülről fúj az egész ország.
A rock and roll magyar „fenegyerekét" szerencsére a szakma és az állam is elismerte, ami sok-sok díjban, kitüntetésben fejeződött ki. Fenyő Miklós 1990-ben megkapta a Magyar Rádió nagydíját, az EMeRTon-díjat, 1992-ben az Arany Zsiráf Mahasz-nagydíjat, 1996-ban Huszka Jenő-díjjal tüntették ki, 2004-ben a Magyar Köztársasági Érdemrend lovagkeresztjét vehette át, és igazi hazája, a XIII. kerület díszpolgára lett. 2006-ban kapta meg az Artisjus Életmű-díjat, 2008-ban a Pro Urbe Budapest-díjat, 2017-ben a Fonogram Életműdíjat.
A Szent István-parkban és a Dunapark Kávéházban gyakran látni jellegzetes, mindig nevetősre álló szemét, és kívánjuk, hogy 120 éves koráig láthassuk őt az általa olyannyira szeretett, kedves helyein ilyen nevetős szemekkel. Közösségünk a születésnapja alkalmából szeretettel köszönti Újlipótváros nagy fiát.
(Címlapkép: Fenyőmiklós.hu)
